"felejtsük el a 27 uniós tagállamot!"

Ne mondja senki, hogy én nem szóltam.
Azonban nem a saját eszemben bízva jött a gondolat, hanem mivelhogy komolyan vettem egész életemben amit a biblia a jövőről írt, amit az Istentől küldött próféták jövendöltek.Gyerekfejjel hallottam először (1950-ben) egy idős lelkésztől (Albrecht József) a Dánieli próféciákat, lenyűgöztek, kisfiú létemre végig tudtam követni a gondolatmenetet. Sőt nagyon logikusnak és következetesnek láttam, amikor Newtont idézte: “ A biblia igazát elsősorban a beteljesedett próféciák bizonyítják a legjobban”. Ha mi európaiak is ezt fogjuk sokadiknak beigazolni, azaz a saját bőrünkön érezzük az európai unió lehetetlen/tehetetlen voltát, hát biztosan nem a biblia jut elsőre észbe, hanem a politikusok, akik hitetlenül és saját fejükre alapozva tervezgetnek, kalkulálnak, aztán becsődölnek. Még jó, ha végtére is rájönnek az ötlet halott mivoltára. A levét viszont mindannyian isszuk még sokáig. A gyerekeinknek meg magyarázhatjuk, hogy milyen csodálatos (volt), amikor  határok nélkül jöttünk-mentünk..stb (D.O.)
Joschka Fischer:"felejtsük el a 27 uniós tagállamot!"

2011. november 09.,
Szerző: hvg.hu

A volt német külügyminiszter, Joschka Fischer a Die Zeit német lapnak adott interújában egy olyan - a 17, eurót használó államból álló - "előőrs" felállítása mellett érvelt, amely gyakorlatilag megfosztaná hatalmától a jelenlegi 27 EU-tagállamot.
"Felejtsük el a 27 uniós tagállamot! Sajnálatos, de nem látom, hogy ez a 27 ország együtt bármilyen érdemi reformot tudna véghezvinni" - jelentette ki Joschka Fischer volt német külügyminiszter a Die Zeitnak adott interjújában. Ehelyett a schengeni szerződés mintájára egyfajta "előőrsöt" kellene alakítani, amelynek közös érdeke, hogy megtartsa az eurót - tette hozzá konkrét intézkedéseket szorgalmazva.
"Amire most Európának szüksége van, az egy tíz pontból álló terv, ahhoz hasonló, amivel Helmut Kohl volt kancellár a maga idejében megteremtette a német egységet. Tízpontos tervre van szükségünk egy politikai unióhoz" - mondta a volt pénzügyminiszter, aki szerint a jelenlegi európai rendszer transzferunióhoz vezet. "Aki ezt vitatja, az hazudik" - tette hozzá.
Fischer javaslatokat tett, hogyan lehetne megszervezni az integrációt: "A nemzeti parlamentek bevonása nélkül nem fog menni, mert azokban nem lehet hozzányúlni a költségvetési törvényhez. Ezért érdemes lenne egy tanácsadó euró-kamara felállítását megfontolni, amelybe a nemzeti parlamentek frakcióvezetőit és vezető tisztségviselőit delegálnák. Ezek az emberek és az országok kormányfői 'egy nemzeti és egy európai kalapot is viselnének', vagyis így akiknek odahaza volt szavuk, azok mostantól Európa dolgaiba is beleszólási jogot kaphatnának".
Fischer Európa sikertelenségéről is szót ejtett. "Nagyon óvatosnak kell lennünk, hogy ne veszítsük el Európát. A kockázat jelenleg nagyon nagy. Az európai kontinens az euró nélkül is megmarad, ám politikai-kulturális projektként megszűnik létezni. A volt pénzügyminiszter kritikával illette a német kancellárt, Angela Merkelt is: "1949 óta a mostani a legrosszabb kormányunk, de az ország elég erős ahhoz, hogy ezzel is megbirkózzon.”
Főoldal
Az olasz mentőcsomag lehetősége betett a New York-i tőzsdének »
 
Címkék: reform; euró; EU; Joschka Fischer;

Címkék: , ,