Elemzők sem értik Orbán különutasságát

David Cameron brit vezér boldog lehet, hogy ilyen nagyhírű potentát van mellette, mint hazánk “szeretett Vezére”.Tehát “együtt sírunk, együtt nevetünk”…Esetleg a nevetés – egyelőre – elmarad?Ha másért nem is, de a hirtelen megdrágult euro miatt? (D.O.)
RHVG.HU \ GAZDASÁG

2011. december 09., péntek, 09:23 Szerző: hvg.hu


Címkék: Orbán Viktor; euróválság;
 A forint hamar reagált arra, hogy egy miniszterelnöki nemmel kimaradunk a válság közös európai megoldásából. Az elemzők még csak találgatnak, nehéz megtalálni az értelmét annak, hogy megint nem azt tesszük, amit a többiek. Az egyik kézenfekvő magyarázat, hogy a kormány már nem akar háborúzni az államadóssággal, az uniós egyezmény viszont rákényszerítené erre.
Percek alatt négy forinttal csökkent a forint értéke az euróval szemben a reggeli bankközi kereskedésben. Ezzel a forint minősítette eddig a leghatározottabban, hogy Orbán Viktor éjszaka lényegében nemet mondott az euróválság közös megoldására, és ismét más utat választott, mint az uniós államok többsége. Rajtunk kívül csak David Cameron brit miniszterelnök mondott határozott nemet.
Már nem háborúzunk az államadósság ellen
Samu János, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint egyelőre csak találgatni lehet, hogy mi egyelőre miért maradtunk ki az alkuból. A britek esetében ez nem meglepő, mert ők igazából soha nem akartak mélyebb integrációt. Esetünkben a nullás strukturális költségvetési egyenleg előírása lehet talán az ok, bár Magyarország is hangsúlyozottan egyensúlyi költségvetésre törekszik („nem költünk többet, mint amennyi a bevételünk”), és az államadósság csökkentését is megfogalmazta az alkotmányban.

Cameron brit kormányfő. Együtt dübörgünk
Fotó: AP
Az államadósság elleni háborút azonban a készülő stabilitási törvénnyel fel akarja adni a kormány, és a szigorú adósságcsökkentő szabályokat Matolcsy György javaslatára csak 2016-ban léptetné életbe. Az Equilor elemzői is ezen a környéken keresik a magyarázatot. Ugyanis épp e hét elején vált világossá, hogy a magyar kormányzat az alkotmányban rögzített eladósodottsági plafon életbe lépését 2016-ig tolná ki. Ez kellemetlen momentum, hiszen az EU pont ez ellen küzd, lévén, hogy a renitens eurózónatagoktól nem tudja kikényszeríteni a költségvetési hiánycsökkentést.
Magyarország számára az időkérés 2016-ig alapvetően rugalmasabb gazdaságpolitikát tesz lehetővé, amely ráadásul első körben nem is váltott ki negatív reakciót a piaci szereplők részéről, hiszen a bizalom Magyarországgal szemben továbbra is stabil. Idővel azonban ez a lépés gondolkodóba ejtheti a befektetőket, mivel ennek nyomán részben szembemegyünk az európai folyamatokkal – írja az Equilor.
Ebből a szempontból nézve az EU alapszerződésének módosítása más költségvetési pályát jelölt volna ki, mint amit a magyar kormányzat ötölt ki az utóbbi hónapokban. Emiatt az elemzők arra számítanak, hogy ismét reflektorfénybe kerülnek a hazai pénzügyi eszközök (forint, részvények, kötvények), kisebb árfolyamesés elképzelhető, tartós eladói hullámmal azonban nem számolnak a hazai parketten.
Mi lesz az IMF-EU-pakkal?
Elképzelhető, hogy van olyan eleme is a megállapodásnak, ami szupranacionális szinten korlátozná például az adórendszer szabad alakítását – erről Magyarország már korábban nyilatkozott, hogy ezt nem szeretné, mert akkor egyik versenyelőnyünket veszítenénk el. Legalábbis ez volt a kormány álláspontja tavasszal, amikor nemet mondott az úgynevezett európlusz paktumra, de érdemes megjegyezni azt is, hogy az egyezménybe való belépéssel átláthatóbb adórendszer kialakítására kényszerült volna a kormány.
Samu szerint ez a döntés befolyásolhatja a januári tárgyalásokat is a remélt pénzügyi védőháló ügyében, hiszen nemcsak az IMF-fel kell megállapodni, hanem az EU-val is.
Nincs ráció
– Egyelőre nem látom a rációját annak, hogy Magyarország kimarad azokból a válságkezelő intézkedésekből, amelyekbe az uniós államok többsége beleegyezik, nem látom a magyar különállás létjogosultságát, illetve azt, hogy mit veszítenénk azzal, ha belemennénk – reagált az esetre Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője. Még nem világosak a részletek, hogy pontosan mire is mondtunk nemet, illetve a kormányszóvivő reggeli nyilatkozata szerint ez a nem még változhat – mondta a szakember.
Török valószínűsítette, hogy ez a tavaly nyáron megkezdett gazdasági szabadságharc és a „nem hagyományos magyar gazdaságpolitika” újabb lépése, de hozzátette, mára már több alkalommal bebizonyosodott, hogy a nem hagyományos gazdaságpolitika hagyományosan nem bevált gazdaságpolitikát jelent. Ezért a Raiffeisen elemzője hangsúlyozta, nem hiszi, hogy azokat a lépéseket kellene erőltetnünk, amelyek szembe mennek a közös európai intézkedésekkel.
Főoldal
KinyomtatomElküldömHozzászólások (#10)




10 HOZZÁSZÓLÁS, MELYEK KÖZÜL A LEGFRISSEBBEK:
2011. december 9., 20:06 Laszlo Zempleni
Gazdasági elemzők….! Röhögnöm kell.
Hol voltak ezeknek a híres „elemzőknek” az elemzései, a 2008-as pénzügyi válság előtt? Elemzéseik, állandóan osztogatott tanácsaik miért nem segítették a válság megoldását Európában, elemzéseik, tanácsaik miért nem akadályozzák, az euró övezet válságát, miért képtelenek megakadályozni az euró övezet szétesését, majd következményként magának az Európai Uniónak a szétesését?
Nem költői a kérdés. Van rá válasz. Azért, mert ezek az úgynevezett elemzők a külföldiek, hazaiak egyaránt, ugyanannak a pénzügyi köröknek az érdekeit képviselik. Nem látnak tovább, a megbízóik tülökorránál.
A féléves kiskutyám vakkantásai nagyobb figyelmet érdemelnek, mint ezeknek a figuráknak az „értékelései”… A gondok forrásai valójában sokkal mélyebbek, és átfogóbbak, ám jóval könnyebben érthetőek, és jóval egyszerűbben átláthatóak.
A gyökerek a 2008. előtti USA viszonyokra vezethetőek vissza. A Wall Street zsidó yuppie-jai fűnek –fának osztogatták a lakáshiteleket, felvették a jutalékot, horribilis összegeket kerestek, Lincoln Continentallal (köznyelven Limuzin) járták a várost, és a világ urainak képzelték, és hirdették magukat. Hiába figyelmeztettek ennek az ingatlanlufinak a veszélyeire a józanabb amerikai közgazdászok. 2008.-ban az ingatlanlufi kidurrant, a sokszázezer alkalmatlan hiteles nem tudta fizetni a jelzáloghitelét, a nagybankok sora dőlt be. Obama az amerikai adófizetők pénzéből megmentette a magánbankokat. Ez viszont, rohamosan tovább növelte az USA államadósságát, lehetetlenné téve nemcsak az USA egészségbiztosítási rendszerének sokszor beígért, és végre elkezdett reformját, de azonnal befékezte az amerikai gazdaság fejlődési lehetőségeit is. A bankrendszer ráadásul az adófizetők pénzének egy részét rögtön szétosztotta a vezetői között, a maradékkal pedig spekulációkba kezdett. Ez olyasmi, mint amikor egy cég főkönyvelője elsikkasztja a pénzt, majd annak leplezése céljából lottózni kezd. Egy erőskezű elnök, egy Ronald Reagen, de még a „szocialista” Bill Clinton is azonnal eltörte volna a bankárok kezét…..!
Az elmúlt év végére több, mint 14.000 Mrd, azaz tizennégyezer milliárd dollárra növekedett az USA államadósság állománya. Ez az USA GDP-jének több, mint 120%-a. (A magyar jelenleg is csak olyan 80% körül van.) A számukra legnagyobb gond azonban még nem is ez, hanem az, hogy ennek az államadósságnak minimum 30%-a közvetlenül kínai kézben van, szakértők szerint a londoni, és new-yorki alapkezelőkön keresztül ez az arány minimum 60 %, de valószínűbb, hogy 80 %. (!)
A dolgokat csak még veszélyesebbé teszi az USA számára, hogy Kína az alacsony jüan árfolyam (erőszakos) tartása mellett folyamatosan hatalmas erővel képes fellépni az USA piacán, - magyarul, képes lefölözni az ott képződő nyereséget- , míg az USA ugyan emiatt képtelen érdemben fellépni a kínai piacon. Többszöri diplomáciai összezördülés során az USA egyre fenyegetőbben követelte a jüan felértékelését Kínától, ez év nyarán már elnöki szinten is. Kína ekkor is visszautasította ezt.
Ezzel telt be a pohár.
Az alkalmatlan elnök helyett, a bankok léptek . A maguk módján, a maguk erejével, a maguk módszerei szerint. Kétségkívül, meglehetősen hatékonyan.
Rátámadtak Európára.Elemi erővel.
Miértis?
Annak idején, már az EGK megalakulásának a kiváltó oka is az amerikai gazdasági befolyás ellensúlyozása, lehetőség szerinti visszaszorítása volt. Több-kevesebb sikerrel. Hirtelen azonban eldurvultak a dolgok. A tét nem más, mint az euró léte, sőt az Európai Unió léte lett.
Két dolog miatt.
Az egyik, hogy az USA gazdaságának piacra van szüksége, mert annak híján rövidesen dugába dől.
Márpedig fizetőképes, és elfoglalható piac máshol nincsen, csak Európában. Kína ugyanis elzárkózott, és gazdasági eszközökkel közvetlenül nem támadható.
A másik dolog, az, hogy Kína a korábbi években óriási mennyiségű eurót vásárolt, így az euró bedöntésével akár mégiscsak megrendíthető a Kínai gazdaság is.
Kína azonnal felismerte a rá nézve is fenyegető veszélyeket. Azonnal befagyasztott minden Európával kapcsolatos befektetést. Pillanatnyilag csak figyeli a fejleményeket, de még nem lép.
Magyarország valójában nem játszik az USA zsidó pénzügyi köreinek ebben a földrészek közötti játszmájában. Időnként kiosztanak neki egy – egy laskát, hogy ne nagyon ugráljon, amikor a nagyok birkóznak. Bármennyire örömködik, és bármennyire röhög harsányan mostanság a magyarországi zsidóság, ez a játszma nem róluk szól….! Majd rájönnek „egyszercsak”,oszt, majd jól néznek ki…-))
Az amerikai zsidó pénzügyi világ azért teszi, teheti ezt meg Európával, mert nincsenek karizmatikus
európai vezetők. Sárközy egy karikatúrája a nagy francia elnököknek, Charles de Gaulle-nak, Georges Pompidou-nak, ahogyan Merkel Angéla is csak egy paródiája a nagy német kancellároknak, Conrad Adenauernek, de akár egy szocdem Helmut Schmidt-nek, vagy egy Helmut Kohl-nak is.
Mi lesz a dolguk végső kimenetele ? Erről, majd később.A dolguk már nagyon elfajultak......
A harsányan örömködő idióta zsidóknak ajánlom, hogy gondolják át, mi vezetett az első zsidó holokauszthoz. Nem egy börtöntöltelékként végezte volna –e Adolf Hitler, ha nincs az 1929-1933.-as gazdasági világválság…?
Én úgy látom, a mai nap is egy nappal közelebb vitt a második zsidó holokauszthoz. Nem, mintha bárki homo sapiens ezt kívánhatná, vagy várhatná…!
2011. december 9., 15:29 pálvölgyi l.
Gondolom, hogy már nem kérdéses, hogy ki okoz óriási károkat az embereknek, és a nemzetnek. Az sem igazán kérdés, hogy milyen jelző illik az ilyenre/-ekre.
2011. december 9., 13:44 bela977
Nem ertitek a viktort meg mindig. Egyszeruen arrol van szo, h 'O nem'. Betart az EUnak, mert O a viktor es azt hiszi, h szamit europaban,a mit mond. Mint amikor kiosztotta a sracokat az EU parlamentben. Ok meg ' ki a budos f..om ez?' 'nem tudom, basszus.' Most hatranez, rakacsint a Cameronra es azt mondja 'hallod, h duborgunk?' Cameron meg' uhum, ki is vagy?' a tobbiek meg legyintenek' ez mar megint mit pattog itt?' elkezdett gyengulni a forint, viktor meg majd szalad vissza biztositani az EUt arrol, h persze h Mo is akarja ezt megallapodast. Mo sajnos gazdasagilag egy jelentektelen orszag. Baromira nem szamit, h mit akarunk, be kell allni a sorba. Meg talan nem is baj, ha kicsit beleszolnak, h mi van itt. lasd, matolcsyfele amokfutas. Lehet itt pattogni, de aztan meg rohejesebb lesz, ahogy behuzott farokkal keredzkedunk majd vissza az eus ernyo ala. deja vu?
2011. december 9., 13:08 József Dörnyei
OV soha nem szerette az EU-t, most lehet, hogy sikerül neki kirugatnia minket belöle.
Pl. azonnal megoldódna az elmenekülö orvosok problémája, mert nem dolgozhatnának az EU-ban.
Valamint a megkoronázása elé sem gördülne akadály. :-)
2011. december 9., 12:19 Sándor Gyenes
Lehet, hogy Viktor zsarolni akarja az EU-t? Ha igen akkor ezt nagyon elqrta! Talán el kellene menni Grazba pihenni egy kicsit és akkor másképp láthatná a világot! Szerintem lassan itt a vég!
A magyar gyorsnaszád száguld a csőd felé!
http://www.youtube.com/watch?v=aazVwvIbmao
További 5 hozzászólás megtekintése »


Megszólalt Orbán: a parlamentnek kell döntenie az EU-paktumról »

Címkék: ,