Nagy divat, és a “Maya naptár jóslata” szerinti dátum rohamos közeledése is kedvez az összeomlást jósolgatóknak, tehát illik, hogy az EU szkeptikusok is munkára serkenjenek naiv Eu-elleni propagandájukkal. Most tehát INTEGRÁCIÓ, vagy NEMZETÁLLAMOK laza föderációja a jövő nagy kérdése. A másik opció: az APOKALIPTIKUS válságok bekövetkezte, avagy VILÁGÖSSZEOMLÁS?
Kimondottan hitetlenekre jellemző kérdések/kilátások.Mintha Európa nem is lenne a kereszténység második nagy bölcsője – a zsidók országában megindult krisztusi mozgalom után – azaz mintha a biblia világról, földi életről, az isteni országról semmit sem közölt volna korabeli résztvevőkkel, szemtanúkkal megerősítve.
Hiszem, hogy a földi élet, - benne a mi kis Európánkkal – az isteni kéz gondviselésének hatókörében létezik még és nem a politikusok jóindulatából. A végét pedig Jézus előre megmondta: “ Elmegyek, de visszajövök hozzátok, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek…” szólnak a hűséges követőkhöz a Megváltó szavai. A világ – benne Európa – sorsa/léte addig tart, addig működik, amíg Isten azt jónak látja. Nem világkatasztrófa végez velünk, hanem Jézus megígért második eljövetele teszi rendbe az emberi ténykedések rontásait, zavarait. (Dénes Ottó)

szerda, 2012. november 14.
A német konzervatív publicista szerint az európai integráció kritikátlan ideológusai veszélyesebbek az EU-ra, mint a nacionalista populisták. A baloldali kommentátor szerint a nemzetállamok sem demokratikusabbak és hatékonyabbak, mint a brüsszeli intézmények.
A több Európát követelő kiáltványok gyakran apokaliptikus veszélyekre figyelmeztetnek. Az EU-ideológusok azzal érvelnek, hogy az integrációs folyamat lassulásának katasztrofális következményei lesznek: Európa kulturális hanyatlásával, sőt háborús konfliktus veszélyével fenyegetnek. A félelmetes jóslatok hivatottak igazolni, hogy az európai nemzetállami rendszer haladéktalan és radikális átalakítására van szükség – véli Ulrich. Mivel a világ küszöbön álló összeomlásától tartanak, az integráció kritikátlan ideológusai az óvatos reformereket is megalkuvónak tekintik.
………………..„Kétségtelen, hogy Európa válságban van. De az is biztos, hogy a nemzetállamhoz való visszatérés nem oldja meg a problémákat” – véli Hoyng.
Lásd még a témához egy előbbi cikket:
Címkék: apokalipszis, európai integráció, Jézus eljövetele, Paruszia, világösszeomlás