2001. június eleje
Egyre nehezebb ma Magyarországon polgárnak lenni, polgárrá válni.
Mintha valami rosszízű históriai kevercset tettek volna be az ország politikai-társadalmi működésébe. Nem először próbálják lenyomni a torkunkon, ami azért öklendezés nélkül nem megy.
Az egyik régi recept szerint a magyar polgár képezzen középosztályt, de ne töltsön be középpolgári funkciót. A kettő között ugyanis nagy a különbség, hiszen míg a középosztályi lét a magán- világ normáit jelenti, addig a középpolgári státus a közéletben betöltött kiegyensúlyozó, mértékadó és -tartó szerepre utal. A két háború közti Magyarországon előszeretettel alkalmazta a politikai hatalom ezt a gyakorlatot, s el is érte, hogy míg a privát szférában nagyjából-egészében az európai normák érvényesültek - az enteriőröktől a szociális szokásokig addig a közvilágban a rendies nemzetieskedés Szekfű Gyula által neobarokknak hívott világa dominált. Ezt akkor konzervatívnak nevezték, holott csak avítt volt.
No hát ma újból itt a régi recept, habár az általános drágaság egyre szűkebb rést enged azon a kapun, amin át a honi középosztályba be lehet jutni. A politikai hatalom a neobarokk historizálás jegyében olyan egykori közszereplőket kíván polgárosodó népe elé példaként állítani, akiknek közös jellemzőjük, hogy demokrata egyikőjük sem volt, a polgár politikai szabadságáért egyik sem tett semmit. (Még Széchenyi sem, aki programjának biztosítékául a Stádiumban a nyilvánosságot nevezte meg, de ezt-szemben a többi követeléssel - soha nem fejtette ki, noha elég sokat írt.) Aztán persze a polgárosodás egyik alapvető vívmányát, a szekularizációt is meg lehet kísérelni visszaszorítani: a magyar polgári fejlődés legjelesebbjei bizonyára kerekasztalt hívnak össze a mennyekben s köré ülve - gondolom - megvitatják annak a petíciónak a szövegét, ami az egyházi és állami házasság újbóli összevonásának gondolatkísérletéről szól. (Talán mindenki magával kísérletezzen - ez is lehetne egy szempont a sok közül.) Szánalmas kis feudális ötletről van szó, de hát a politikai ostobaság határtalan - úgy tűnik, a balgaság folytonosságában nem tudnak elszakadni a XX. századtól. Illúzió volt azt hinni, hogy megbünhődte már e nép a múltat s jövendőt.
A kevercs másik összetevője szintúgy régi recepten alapszik.
Az állam minden, a társadalom semmi - mondhatnám röviden. Nálunk - még a múlt században elsősorban a kommunista rendszer alkalmazta előszeretettel. A lényeg az, hogy az állam - az elvont és testetlen „nép" érdekeire hivatkozva megmondja, hogy mi a jó, mi a rossz, mi a helyes, mi a helytelen. A logika természetesen mélyen ellen
tmond a kompetíción és személyes teljesítményen alapuló polgári értékrendnek.
Az állam eldönti - „kinevezi" - a jó film- vagy színházi rendezőt, megmondja, hogy mi kell a népnek. Isten őrizz, hogy az emberek maguk dönthessenek - az gyengítené az állam, illetve képviselőinek hatalmát. Természetesen ebben az elgondolásban igen jelentős szerepet játszik a megint csak a feudalizmusra hajazó előjogok megteremtése is. A polgári világ létrejötte a privilégiumok felszámolására épült, s a későbbiekben csak ott adtak teret előjogoknak, ahol ezt a polgári szabadság védelme igazolta, így lett a népszuverenitás letéteményeseinek - a képviselőknek - néhány többletjoguk, így lett az akadémiai szabadság védelméből adódóan egy kevéske többletjog. Ma azonban az állam - anélkül, hogy ezt bármilyen szabadságjog védelme igazolná - előjogokat ad az általa kinevezett főembereknek, durván megsértve a jogegyenlőség polgári alapértékét. Több száz vezető köztisztviselő gyakorlatilag helyéről elmozdíthatatlanná vált - válik. (A feudális íz teljesebbé válna, ha örökölhető lenne ez a jog - de hát semmi sem tökéletes.) Ezzel szemben ott, ahol a polgári szabadság akár többletjog árán is védelemre szorulna - s itt például a szólás szabadságára gondolok -, korlátozáson törik a fejüket.
A feudálkommunista logika és elgondolás hatalomtechnikai ötletei túl azon, hogy a mai világban a politikai szürreál világába akarják vinni az országot, alapvetően polgárellenesek. Persze azt is tudom, hogy az emberi világban - más szóval: a történelemben - a szándék és az eredmény mindig is különbözött, de ezzel együtt figyelnünk kellene arra, hogy segítsük és ne ellehetetlenítsük a magyar polgárosodás folyamatát. Ha ugyanis a magyar társadalom energiájából legfeljebb középosztályra és nem középpolgárságra telik, akkor a jó élet csak a lakások falain belül lehetséges, azon kívül aligha.
S aztán egyszer csak majd csöngetnek, s ott áll az Állam az ajtóban.
Gerő András
(Szerintem már csöngettek.A szerző jóslatai kasszandrai mélységeket vetítettek előre és “íme, hát megleltem hazámat”,…. ahol mindezek már nem a jövő képei.Itt van május elseje, sőt július is már, az igéket a jelen beteljesítette.D.O.)
Címkék: Az állam minden, feudálkommunista, konzervatív, liberálhazaárulók, magánélet vége, polgári világ
