“Na ugye megmondtam…”(avagy mégis a bibliai kijelentések a valódi hiteles hírforrások?!)

Akinek gyerekkora óta van ismerete a bibliai próféciákról, annak a mai politikai-gazdasági témák nem mondanak lényegesen újat. Azonban ember vagyok én is, és semmi porcikám nem érzi jól magát,nincs jókedvem,ha a gyerekeimre (unokákra) gondolok, amikor a billegő Eu és a mostani “sláger” – a Görögök – kerülnek témába. Csak rosszabb lehet nekünk is, ez biztos.
(Ha sorban megnyitja a kijelölt hivatkozásokat, úgy a dánieli prófécia sorban feltárul erről a nagyon fontos történelmi próféciáról)
 Az Eu nevű konglomerátum, (ami  mesterségesen szeretné leutánozni az USA szerkezetét, egész múltjával, üzleti és mindenféle együtthatójával együtt), egy életképtelen próbálkozás, amibe nagy bukták vannak borítékolva. Bár akinek van némi bibliaismerete, könnyen felfedezheti azt a mintegy 2600 évvel ezelőtt – már - “megálmodott” birodalmat, aminek körvonalai egyre erősebb kontúrokkal bontakoznak ki ebből a romos (pardon, még csak düledező) világból. Minden gazdasági-politikai-vallási és egyéb vonatkozású ügyeink abban az isteni kézben összegeződnek, akinek van bölcs gondja, hogy rendet tegyen és kialakítsa azt az országot, amiben nincsen GDP,kormányválságok, adóprések,KözAjándékdobozép-szerű birodalmak, meg ami most körülvesz mindent.Azt várom és készülök rá.(Dénes Ottó)
Forrás:http://ecoline.hu/bank_hitel_kolcson/2012/5/15/A_gorogok_dontottek_es_megrohantak_a_bankok_C63N8H

A görögök döntöttek, és megrohanták a bankokat

ecoline.hu
2012.05.15., 23:23 2012.05.15., 23:30 12691 2
Európa vezető politikusai hiába bizonygatják, hogy továbbra is számolnak Görögország eurózónás tagságával, ha a világ és a görögök is úgy látják, egyre kisebb az esély a bennmaradásra. Christine Lagarde IMF-vezér szerint bár a görögök kilépése nagyon nagy ribillióval, a növekedésre, a kereskedelemre és a tőkepiacokra is óriási veszéllyel járna, a valutaalap mégis minden eshetőségre felkészült. Angela Merkel szerint Németország minden olyan megoldásban támogatja a görögöket, amely tiszteletben tartja a nemzetközi hitelezőkkel kötött megállapodást, Francios Hollande kedden beiktatott francia elnök szerint Európa arra is készen áll, hogy a görög gazdaság élénkítését és a növekedés beindítását segítő intézkedéseket hozzon.
A görögök azonban minden bizalmukat elvesztették, úgy látszik nem csak az ország számára látszólag kiutat nyújtó segélymegállapodást tető alá hozó pártokban, de országuk jövőjében is. A görög jegybank legújabb adatai alapján az ország bankjai által kezelt betétekből csak hétfőn mintegy 700 millió eurót vettek ki, és utaltak külföldi, elsősorban német számlákra. A jelenség önmagában nem új keletű, a pénzkivonás mértéke azonban a görög elnök szerint életveszélyes fenyegetést jelent az ország bankrendszere számára. A görög bankok betéti állománya az ország államadósság válságának kitörése óta csökken, az idén havi átlag 2 milliárd euróval, most azonban mindössze egy nap alatt a havi szintű tőkekivonás több mint harmadát regisztrálták a bankok, amelyek a parlamenti választások kudarca óta a betétesek újabb rohamával küzd.



Miközben Európa a görögök monetáris unióból történő kilépésének távlati hatásait latolgatja, Athénban a görög bankrendszer összeomlásának közvetlen veszélyét sem tudják érdemben kezelni. A választásokon mandátumot szerzett pártok több napos egyeztetés után kedden feladták a koalíciós tárgyalásokat, és június közepére új választásokat írtak ki, a hatalmat addig egy ideiglenes kormány gyakorolhatja, amely várhatóan képtelen lesz kezelni a bajt. Görögország eurózónás kilépése a bankrendszer államosítását elkerülhetetlenné tenné, hiszen eurózónás források nélkül a pénzintézetek működésképtelenné válnának, ám egyre inkább úgy tűnik, a bankok még korábban bezárhatnak, ha nem tudják megállítani a betétesek rohamát.
A lakosság és a cégek is egyre gyorsabban menekítik vagyonukat a bizonytalan kilátások elől, a pánikot pedig az európai szakértők javaslatai is szítják. A Görögország eurózónás tagságának rendezett megszüntetésére vonatkozó javaslat szerint ugyanis a görög bankok ideiglenes bezárásával Athén időt adhat a drachmára történő átállásra anélkül, hogy bankrendszere teljesen összeomlana. A görögök úgy látszik komolyan veszik a fenyegetést, és idő előtt inkább magukhoz veszik megtakarításaikat, minthogy hiába követeljék azokat a bebukott bankoktól.
Árpi23 2012. 05 16., 20:16
Megállíthatatlan folyamat.. Az EU-nak becézett új-kgst az őt létrehozó pénzhatalommal, és a jelenlegi bankrendszerrel együtt halott! Csak gyorsítani érdemes a folyamatot, - nem húzni.. A pénzkivonás ajámlott és kívánatos lesz mindenhol!
Zoltán Németh 2012. 05 15., 23:57
2 23
Tik-tak... 24. óra

Címkék: , , , , ,