Bár a létező rendszerek között kétségtelenül a demokrácia a leginkább megfelelő az emberi társadalom korrekt egyben tartására és működtetésére, de ez nem jelentheti azt, hogy azokra a népcsoportokra, vagy országokra is feltétlenül rá kellene erőltetni, ahol erre nincsen igény, nincsen fogadókészség.
Az amerikai függetlenségi nyilat
kozat aláírása
Vagy éppenséggel azt, amit Amerika a saját nézőpontjából ma demokráciának nevez, a történelem nem igazolta vissza maradéktalanul. Sőt még az is előfordulhat, hogy ott, ahol a klasszikus – sőt mi több a valódi biblikus kereszténység – ősi formái, tartalmi összetevői is megvannak, az amerikai “demokratikus” létforma mai verziója egyáltalán nem kívánatos.
Az emberi szabadságjogok országa, aminek alapító Atyái a szabad gondolkodás és az ebből természetszerűen következő egyéb emberi alapjogok – vallás, lelkiismereti, gyülekezési…stb – jogok országa volt, mai napságra már a legnagyobb zavarodottságot mutatja ezek terén. A METAZIN cikke ennek a gondnak egy részére világít rá. A “küldetéstudat” országa nagy óvatosságra késztethet még. Érdemes figyelemmel kísérni a folytatásokat. (Dénes Ottó)
Hátrább a birodalmi agarakkal
csütörtök, 2012. április 5. Befolyásos demokrata párti gondolkodók ma is azt állítják, hogy Amerikának akár fegyverrel is kötelessége exportálni a demokráciát. Az amerikai katonapolitikát bíráló neves közíró szerint nem tanultak a múltból.
„Aki azt mondja, hogy a demokrácia a mai civilizáció legmagasabb rendű formája, az nem politikáról beszél, hanem vallásról, közelebbről monoteizmusról”– írja a Democracy magazinban David Rieff, (a világhírű Susan Sontag fia), aki egyebek között az iraki háborúról írt igen kritikus tudósításaival keltett feltűnést.
A folyóirat egy külpolitikai tanácskozás hozzászólásai között közzétette két ismert demokrata párti szerző írását is, és Rieff ezeket veszi górcső alá. A szerzők egyike, Rosa Brooks washingtoni egyetemi tanár évekig az Obama kormányzat hadügyminisztériumában volt helyettes államtitkár, a másik, Tom Perriello pedig a Képviselőház ismert tagja volt. Mindketten amellett érvelnek, hogy Amerikának minden múltbeli kudarc ellenére sem szabad lemondania a külföldi katonai szerepvállalásról, ha humanitárius célokról, vagy a demokrácia létrehozásáról van szó.
Brooks szerint arra kell ügyelni, hogy megfelelő eszközöket alkalmazzanak, Perriello pedig azt írja, hogy meg kell tudni állapítani, mikor érdemes beavatkozni, s mikor nem.
Azok után, hogy az Egyesült Államok mekkora károkat okozott az arab Közel-Keleten az elmúlt évtizedben, „nemigen lehet más értelmes megállapításra jutni, mint hogy Washington igen sikertelen a demokrácia terjesztésében” – állapítja meg Rieff. Irakban nem sikerült demokráciát létrehozni, viszont sikerült elérni, hogy iraki területen az ókor óta először nincs többé kereszténység (a sorozatos templomi gyilkosságok nyomán a keresztények nagy része elmenekült).
Mindkét szerző elismeri, hogy Amerika a múltban rengeteget hibázott, de úgy vélik, hogy mégsem hagyhatja cserben küldetését, a demokrácia világméretű előmozdítását. Rieff úgy fogalmaz, hogy „itt már Fukuyamaföldön járunk”, vagyis a szerzők a híres politológusnak azt a huszonhárom évvel ezelőtt meghirdetett tételét vallják, hogy immár eldőlt, milyen lesz a világ: győzött a liberális demokrácia. Bírálójuk ebben a hagyományos amerikai felsőbbrendűségi érzés liberális, enyhített változatát látja megnyilvánulni.
--------------------------------------------
Riff azt is vitatja, hogy az Egyesült Államok biztonsága szempontjából nélkülözhetetlen lenne egy világméretű demokratikus rendszer létrejötte. Ez nemigen jelentene mást, mint hogy Amerika a maga rendszerét akarja a világra erőltetni. „Errefelé már jártunk a múltban: ezt birodalomépítésnek hívják.”
http://www.metazin.hu//node/2506
Címkék: Amerika, demokrácia, monoteizmus
