Állam és egyház szétválasztása (a’la Hungary)

Imával és hittel Orbán Viktor védelmében

A veszprémi érsek nyílt levele a „nemzetközi nagytőke fojtogató karjairól” szépen illeszkedik a sorba. Előzőleg a katolikus püspöki kar más tagjai is a nyilvánosság elé álltak, hogy védelmükbe vegyék Orbán Viktort és kormányát, tiltakozzanak a „hazánkat érő méltatlan támadások” ellen.
Czene Gábor| Népszabadság| 2012. március 5.
 


A Veszprémi Főegyházmegye papjai a Mindszenty-szentmisére mennek
MTI - Nagy Lajos Székely János közleményével indult. A Magyarországgal szembeni „gyűlölet” mibenlétét tanulmányozva a püspök arra a felismerésre jutott: a támadások oka, hogy „hazánk olyan alapvető emberi értékek mellé állt oda, melyeket ma sokan lerombolni szeretnének”. Okfejtéséből kiderült, az ellenünk fenekedő erők képtelenek megemészteni, hogy az új alkotmány Isten nevével kezdődik, vagy azt, hogy a kormány védelemben részesíti a házasság intézményét.

Ajánlott cikkek

 Katolikus tanokkal akarják formálni a társadalmat
A katolikus egyház félhivatalos hetilapja, az Új Ember különös műgonddal szerkesztett orgánum. Akár jeladásként is lehetett értékelni, hogy Székely püspök kormányvédő állásfoglalása az első oldalon jelent meg.
Mintha átszakadt volna a gát. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek az Új Ember következő számában már a kormánypárti békemenetet éltette, és arról értekezett, hogy az Európai Unióba való belépéssel nem a jót, hanem a kisebbik rosszat választottuk. „A rabtartók most nem egy itt állomásozó hadsereggel, hanem a pénz hatalmával akarják kikényszeríteni, hogy engedelmeskedjünk” – hangsúlyozta az érsek. Az unió egyébként is agonizál – közölte Bábel Balázs –, csak a „szélsőséges szabadosság kötelezővé tételét tudja felmutatni, és nem az értékekét”. Ilyen helyzetben kénytelen küzdeni a magyar miniszterelnök, akit – állapította meg az érsek – „minden bizonnyal az imádság ereje” is segít. Úgy látszik, a „Szentlélek megadta neki, hogy fegyelmezetten és még humorral is védje hazánkat”.
Veres András szombathelyi püspök közben Imádság a nemzetért címmel körlevelet bocsátott ki. A püspök szerint olyan sorsdöntő időszakot élünk, amikor „országunkat sorozatos külső támadások érik”. Első szent királyunk előre látta népe árvaságát, ezért Szűz Máriának ajánlott minket. „Anyai oltalmadban bízunk most is, a külső és belső ellenségek viharaiban” – olvasható egyebek mellett a szombathelyi főpásztor körlevelében.
Márfi Gyula veszprémi érsek (jelmondata: „A szeretet soha el nem múlik”) egy amerikai protestáns teológia- és filozófiaprofesszor nyílt levelére válaszolt – szintén nyílt levélben. David Baer professzor több évet töltött Magyarországon, örült a Fidesz választási győzelmének. Most viszont úgy látja, hogy az Orbán-kormány „messze túllépett azon a határon, amely Nyugaton politikailag elfogadható”. Nagy feltűnést keltő válaszában az érsek kijelentette, a professzor véleménye felszínes és egyoldalú ismereteket tükröz, egyáltalán nem veszi figyelembe a távolabbi összefüggéseket. Melyek ezek? A hatalom és a médiumok nagy részét az élesen keresztényellenes, ultraliberális Európa tartja a kezében. A magát baloldaliként és modernként ünneplő Európa igazából a kommunistákból lett kapitalisták Európája, olyanoké, akik egyetlen dologban állhatatosak: a nagyüzemi méretekben folytatott hazudozásban.
Plasztikus ellentétpárként jelenik meg a levélben a „habzó szájjal üvöltöző” Cohn-Bendit, valamint Orbán Viktor, aki maga a megtestesült türelem. (Az érsek amúgy nehezményezte, hogy egy „közismert pedofil” próbálta kioktatni a magyar miniszterelnököt.)
Hosszan idézhetnénk még Márfi Gyulától a karakteres mondatokat, de most csak egyetlen részletre térünk ki. Az érsek helyénvalónak tartja, hogy az új törvény szerint nálunk nem a bíróságok, hanem (a nyugati demokráciákban egyedülálló módon) a parlament dönt az egyházak elismeréséről. Hisz – írja – a „független magyar igazságszolgáltatásban még ma is számos olyan ember dolgozik, aki a kommunista rendszer idején elkötelezett kiszolgálója volt a pártállami diktatúrának és tevékenyen részt vett egyházellenes, úgynevezett koncepciós perekben”.
A veszprémi érsek nyílt levele a katolikus püspöki kar legutóbbi ülésén is szóba került. Mohos Gábor, a püspöki kar titkára a politikai megnyilvánulásokról szűkszavúan nyilatkozott lapunknak, mondván: egyéni véleményekről van szó, testületi állásfoglalás nem született. A válság – folytatta – óhatatlanul növeli a feszültségeket. Küldetésének megfelelően a katolikus egyház a békességet és a rászorulókkal való szolidaritást kívánja szolgálni. Bővebb tájékoztatás reményében többeket megkérdeztünk, olyanokat, akik jelen voltak a püspöki kar ülésén, vagy jól ismerik a belső viszonyokat.
Az ülés egyik résztvevője szerint ebben a katolikus vezetők megosztottak. A kar tagjai vegyesen értékelték Márfi Gyula levelét és általában a püspökök, érsekek kijelentéseit. Még a kormánnyal és a jobboldallal határozottan szimpatizáló méltóságok egy részének is voltak – formai és tartalmi – kifogásai. Némelyek pedig kifejezetten eltérő véleményt képviselnek: ha a nyilvánosság ezt nem érzékeli, csak azért van, mert ügyelnek az egységesség látszatára.
Akad azonban, aki máshogyan emlékszik a történtekre és a hangulatra. „A többség gratulált Márfi Gyulának” – állította a püspökkari ülés egy másik résztvevője. Hozzátette: előfordulhattak bírálatok is, de ő ilyenekkel nem találkozott.
Megint mások arra a körülményre hívták fel a figyelmet, hogy a katolikus hívek nagy része minden valószínűség szerint a Fidesz–KDNP-re szavazott: a kormány mellett kiálló püspökök nem csupán személyes meggyőződésüknek adnak hangot, egyfajta „alulról jövő nyomásnak” is próbálnak eleget tenni.
Aligha kétséges, hogy valóban létezik ilyen igény. Horváth Achilles plébános és a Margit körúton lévő Országúti Ferences Plébánia például imaévet hirdetett. A csatlakozásra buzdító felhívásból megtudhatjuk, hogy a „Gonosz lélek, a hazugság és megosztás lelke jár körül a világban. Magyarországot, a magyar nemzetet különösen is támadja”. Miközben a hazugság erői „sötét fellegként” gyülekeznek, az imaév az „országunkat érő folyamatos támadásokat” szeretné kivédeni.
Címkék: Fidesz, katolikus, jobboldal, pap
 

Orbán és Márfi: két kicsi lego

image

simonmondja | 2012. március 8. | 07:02:18

Már alig várom, hogy a papság egy emberként elutasítsa a pedofiliát, de leginkább a pénz hatalmát.
Szóval visszatérnek Assisi Szent Ferenc elveihez és úgy élnek pénz nélkül, mint az ég madarai.
---------------Végre, hogy nem kell a pénz hatalma nekik.
A pedofilia elutasítását is csak üdvözölni tudom.
Szóval visszatérnek a nemi életükben a férfi-nő kapcsolathoz.
Régen esedékes volt már.

1 vélemény | 2012. március 5. | 20:06:10

no amúgy +. joguk van magán emberként gondolom a papoknak is imádni a kormányföt.de mise közben ,hát kicsit furi. bár ilyen is sok volt 2002 és 2006-ban .oszt mégisa szocik gyöztek-). az úr is a sandaságot nem teljesiti gondolom??? ilyen gondolom máshól nincs vagyis tölünk nyugatabbra.amúgy a haza szeretet megmutatkozhatott volna atyák részéröl máskor is .PL mikor orbán mószerolta a másik kormányt meg még pénzelvonást is sürgetett 2002 meg 2006-ban is.hál istennek akkor valszeg hazudott mert nem voltak lépések az eu részéröl.emlékeim szerint akkor a föméltóságok nem fedték meg orbánt hogy a haza ellen rohangál az euba meg a pártszövetésége központjába.lehet ez a papi (2-ős)-MÉRCE.

regarder | 2012. március 5. | 19:58:20

azmiaz? | 2012. március 5. | 19:41:40
Továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy az egyház és az állam különválása megmaradjon. Így van ez az egész fejlett világban. Az egyházak teljesítsék azt a feladatukat, hogy lelki támaszt nyújtsanak, valamint karitatív szerepet töltsenek be.
Talán ha felidéznéd a történelem órákon tanultakat, hogy a vallási anomáliák mekkora áldozatokat követeltek az emberiségtől, akkor belátnád, hogy nem felesleges az aggodalom ma sem. Ráadásul pont arról a vallásról, amely ennek az ellenkezőjére alapult.
Csodálom, hogy nem veszed észre, hogy Orbánodnál ez a fajta szélkakas szerep nem a változások követése, hanem a "mindenkinek azt mondom, amit hallani akar" című színjáték része.
Neki egyetlen célja van: a hatalom. És ehhez mindenkivel képes ideiglenes szövetséget kötni. Aztán örökre kiírni azokat a további politikából.
A magyar jobboldal vezetője nem Orbán. Ő csak annak hazudja magát. Orbán egy ízig-vérig baloldali figura, csak rájött, hogy akkor éri el a célját, ha a bevált ellenségképet mutatja fel a tudatlanoknak. Be is dőlt neki egy csomó ember és most ezek hathatós segítségével építi újjá a kommunista diktatúráját. Aztán lesz majd nagy csodálkozás.
Figyeld csak meg, hogy mennyi az azonosság.

Erika61 | 2012. március 5. | 18:08:35

A magyar katolikus egyház régóta szakított a keresztény eszmeiséggel:
-Krisztus kiűzte a kufárokat a templomból, ehhez képest a katolikus templomok kampány idején gyakran váltak kortes beszédek helyszínévé

- A szegényeket sújtó adózásra való áttérés ellen nem szóltak, de szorgalmasan lobbiznak,azért, hogy az egyházak jövedelme ne csökkenjen. Magyarul, a közszolgáltatások rovására az adónkból nagyobb mértékű támogatást igényelnek. Mi, balekok, akik a jövedelmünk után tb-t, adót fizettünk, örüljünk, hogy a leépülő egészségügyi szolgáltatásoknak hála, nem kell megérni, hogy munkával töltött életünk után hetvenévesen nyugdíjasként nyomorogjunk.
Nem emlékszem, hogy Cohn Benedict, bárkit is tönkre tett volna, ellentétben a nagyszámú pedofil katolikus pappal akikkel kapcsolatban az érsek úrnak, mint felelős egyházi vezetőnek, lett volna oka bocsánatot kérni.
A rágalmazás szerintem bűn, amint a hisztériakeltés, és az ellenségkép festés is.
A képmutatásért, nem tudom, hány imával fizet, mert a tevékenységük a hatalommegszerzéséről, nem a keresztény eszmék védelméről szól. Vagy csak elkerülte a figyelmem, mikor az érsek úr a nincstelenek mellé állt?

chili | 2012. március 5. | 17:40:27

Ezek a fopapok amneziaban szencvednek, vagy elvette a jozan eszuket a penz es az ujra megkapott presztizs? Tobb eszuk is lehetne, mint ujabb szemelyi kultuszt tamogatni es tamogattatni a hiveikkel! Nem volt eleg a Kadar rendszer es a szovjet pelda? Akkor mindenki tudta, hogy a szemelyi kultusz karos es rombolja az orszag eletet. Ideje lenne, ha levennek a narancssarga szemuveget vegre! Az USA-bol vilagosan latom, hogy Orban kartekony es rengeteg baj forrasa az o hozzanemerto, nacionalista politizalasa. A papsag foglalkozzon a hivek szellemi es fizikai jolletevel, apoljak a betegeket, tanitsak a nehezsorsu gyerkeket es tamogassak a raszorulokat. A politikatol pedig tartsanak tisztes tavolsagot. Mar igy is sok kart okoztak maguknak es a vallasnak.

Egri Károly | 2012. március 5. | 16:58:50

Igazi kufárok,akiket Jézus,ha bekövetkezne amiről papolnak és feltámadna,gondolkodás nélkül kizavarna korbácsával a templomokból.Micsoda álságos dolog az,hogy miközben megjátszott undorral beszélnek a pénzről és a földi javakról,mint minden baj forrásáról,mindent megtesznek vagyonuk gyarapítására,ha kell még csalás útján is.
Nemrég belehallgattam egy Bábel Balázzsal folytatott beszélgetésbe.Ez a szent fazék,aki életében egyetlen percet nem töltött beteg gyermeke mellett odáig jutott fejtegetéseiben,hogy már a csecsemő is bűnös(!).Ezek szerint minden "eszköz" megengedett velük szemben(ezt már én teszem hozzá). Milyen emberek ezek???

tiszavirág | 2012. március 5. | 16:07:13

A papok imádkozzanak, de ne politizáljanak. Nem a középkorban élünk, hogy beleszóljanak az életünkbe, vagy megmondják kit szeressünk kit ne, hogy gondolkodjunk, hogy ne. A mások bűneinek számonkérése helyett meg inkább söpörjenek a saját portájuk előtt: pedofília, sikkasztás, demagógia, átláthatatlan pénzügyi machinációk. Csak az utóbbi év botrányaira kellene emlékeztetni az ájtatos, képmutató püspüököket. Jézus nem a gyűlöletet, hanem a szeretetet tanította, erre a püspük uraknak se ártana emlékezni, mielőtt ex catedra nyílvánítanak véleményt.
A kormánypárt és az azt kiszolgáló püspökök hazugságaival ellentétben SENKI NEM támadja Magyarországot az EU-ban. Csupán a kormányunk antidemokratikus intézkedéseit bírálják többek között az olya, baloldalinak semmiképp sem nevezhető orgánumok mint a Der Spiegel, FAZ vagy Economist, illetve a vallásos néppárti elnök, Barroso.

kisutca | 2012. március 5. | 14:11:47

Csuhás urak!2012 évet írunk nem a 15.században élünk!…………………Ezért n em szavazták meg a fidesz-kdnp az ügynök törvény,mert megtudhattuk volna a reverendások között is sok volt az ügynök.Imádkozzatok és eljön a jobb élet reménye,addig a politikusok élik világukat és virágzik a VIKTORIZMUS!!

martongunar | 2012. március 5. | 13:57:37

Egyetertek pedro-amigoval az orban mar ismeri az ugynoklistat es nagyon jol tudja kiket kell megszorongatni hogy dicsero imakat zengjenek rola.

pedro-amigo | 2012. március 5. | 13:37:46

Kell az ima, különben Viktor kiborítja az ügynökaktás bilit ami igen csak kellemetlenül érinteni a csuhások egy részét. Vagyis nem alulról jön a nyomás...

kundk | 2012. március 5. | 13:06:24

Valóban nem egy egyedi botlás volt Márfy úr episztolája, hanem a magyarországi katolikus egyház által tudatosan felvállalt közéleti szerepvállalásról van szó. Sajnos. Nem indokolja ezt semmi, különösen nem általános hangvételét, ami különösen visszatetszést keltő.
Különös tekintettel a hazai klérus messzemenően elvtelenségbe hajló rendkívüli mértékű rugalmasságára az elnyomó rendszerek alatt, sokkal visszafogottabban és szerényebben kellene előadniuk magukat, ha mindenáron erőltetik.
Természetesen a legjobb az lenne, ha nem ütnék nyilvánosan politikai dolgokba az orrukat. Történelmi egyháznak különösképpen nem áll jól a pártoskodás, több bölcsességet remélne tőlük az ember.

buff | 2012. március 5. | 12:26:46

Elképzelni sem tudom miért adja az egyház a nevét ehhez a bohóckodáshoz. Megint ott tartunk, hogy minket mindenki csak eltapos, sírunk, megtépjük a ruhánkat, közben az egyház megáldja a fegyvereket amikkel védtelen embereket lövünk halomra. /egyenlőre csak képletesen, de volt már példa ténylegességre is/
A "ne hazudj" parancsolat értelmezése abszolút egyedi a világ politikai szférájában. A egyház is hazudik, dugdossa a szennyesét /adómentes perselypénz, pedofil papok, stb/ és így méltó partnerre talált az Orbániában jelenleg uralkodó pojácákban.
Szégyenletes.

kulimasz | 2012. március 5. | 11:52:34

nesze,….pap, ezt véded:
…vannak-e garanciák arra nézve, hogy az egyházak nem avatkoznak be közvetlenül a politikai életbe, nem gyakorolnak közvetlen befolyást az államra? Ez a kérdés.
(Parlamenti jegyzőkönyv, 1991. július 4.) [4]
Én úgy gondolom, hogy a mai magyar politikai helyzetben az, hogy az állam költségvetési támogatásban fogja részesíteni évente az egyházakat, az kifejezetten függőségi viszonyt teremt az állam, egyház viszonylatában.
(Orbán Viktor parlamenti beszéde, 1991. július 4.)
"Nem azért dolgozott-e az elmúlt nyolc évben a társadalom, hogy soha többé ne legyen olyan kormányfője Magyarországnak, aki nyugodtan kijelentheti: rajta kívül nincs más alternatíva. Aki ezt állítja, az nem kormányozni, hanem uralkodni akar."
(Magyar Nemzet, 1998. április 9.)
http://hu.wikiquote.org/wiki/Orb%C3%A1n_Viktor
----------------------------------------------------------------
Ez a legutóbbi komment a legizgalmasabb tételre tapintott.
Látható, hogy a múlt századi magyar történelem e tekintetben,- az egyház/állam vonatkozásában – elhomályosult “a köz” tudatában. Az a nosztalgikus visszatekintés, ami a Horthy korszakot fényezi ma, a banghabélákat,prónaykat,…is kitermelte. Az “eredményeket” ismerjük, de sajnos úgy látszik elfelejtettük. Pedig a mindenkori “elkötelezettek” is pénzből éltek, méghozzá akkor is, meg – részben – most is, ÁLLAMI  pénzekből.
az állam költségvetési támogatásban fogja részesíteni évente az egyházakat, az kifejezetten függőségi viszonyt teremt az állam, egyház viszonylatában.”
Tehát minden gondolkodó megértette az ősi szabályt: aki valahonnan pénzt kap, azzal egyirányú utcába manőverezte magát. Azaz már elvesztette lelki függetlenségét. Ezután a többi “csak” vegetálás, az egzisztencia fennmaradásáért tett manőver, aminek során fokozatosan erodálódik a belső tartás.
Sajnálható állapot, de nem kényszeríti senki, mert van(nak) olyan közösségek, akik önként vállalták a független gondolkodás megtartása érdekében az EGYESÜLETI  létformát. Még olyan áron is, hogy ezzel jelentős költségvetési pénzektől estek el. A LELKIISMERETI SZABADSÁGOT nagy áron vették meg a szabadgondolkodó elődök, esetenként mártírok is.

Az ő – szellemi - példájuk lenne a követendő. Néhány név: a Pilgrimfaterek (Mayflover..)  Wiclef – Husz – Luther – Wesley – az un. NAGY ADVENTMOZGALOM – az anabaptisták –…stb. Ezek mind-mind saját tőkéből, a hívek adományaiból tették, amit tettek. (Dénes Ottó)

Címkék: , , , , , , ,