Véleményem:
A kisgyerekeknek szánt rajzfilmes csatornák, mint pl a MINIMAX vagy a Cartoon Network, – bármilyen kevésnek is tűnik a tv előtt eltöltött idő – a kis unokákra kimutathatóan rossz hatással vannak. A “gyereknevelésnek” ez a közkedvelt módja a legkárosabb a kicsikre nézve, hiszen a függőségre ez az életkori réteg különösen érzékeny. Nincsen semmiféle fogalmuk a szó – függőség – értelméről, működéséről,távlati hatásairól.
Azt, hogy a kis lélekben végzetes hatást hoz létre kit érdekel? Szinte egyáltalán nem teremthető velük kapcsolat, miközben a képernyőt bámulják. Ha enni kapnak, közben is bűvölten néznek egy irányba, mintha valami (valaki?) húzná őket ellenállhatatlanul.Az a benyomásunk, mintha egy idegen hatalom lépne be a családi közösségbe, aki már nem mi vagyunk, hanem “Ő” irányítja a kicsiket. Kizárólag a bibliai gondolkozással lehet(ne) kilépni a bűvkörből, de ezt – idevágó ismeretek híján - valószínűleg kevesen tudják felfogni, beleérezni. Az ember, mint intelligens lény a küzdelem célja, ezt akarja a lelkek ősi ellensége megnyerni. A NAGY KÜZDELEM – a Krisztus és Sátán közti harcot nevezik így a vallási közfelfogás szerint - működése, ahogy közeledünk a végidő felé egyre hevesebb. Az eszközök hihetetlenül kifinomultak, ravaszok. Itt lesz jelentősége annak a generációnak, akiket már egészen kis korban elbűvölt, megvarázsolt Sátán.Ők nem tudnak majd (vagy már most is?) különbséget tenni jó és rossz között, igazság és hamisság között…
Ez a cél. Jó technikai eszközök álnak rendelkezésre, nagyon “vonzó” műsorokkal. Csupán “csak” akik a távirányítót fogják kézbe, gondolhatnák át mindezt. D.O.
Spongyabob. Rossz hatással van a gyerekekre?
Forrás: hvg.hu
A Pediatrics című folyóirat internetes kiadásában megjelent tanulmány szerint mivel a gyerekeknek szánt rajzfilmek általában 22 percnyi akciót tartalmaznak, ezért egy teljes műsor megnézésének "még pusztítóbb hatása lehet", ám ennek bizonyítására további vizsgálatokra lesz szükség.
Lillard szerint a SpongyaBobhoz hasonló gyors ütemű televíziós programok nézése után a gyerekek nem tudnak önuralmat gyakorolni és rendesen koncentrálni a tanulásra. A Nickelodeon csatorna szóvivője, David Bittler visszautasította a tanulmány eredményeit arra hivatkozva, hogy a SpongyaBob Kockanadrág a 6 és 11 éves kor közötti gyerekeknek, nem pedig a négyéves korosztálynak szólnak.
A szakember szerint azonban azért készítették négyéves gyerekek bevonásával a tanulmányt, mert "ez a legmeghatározóbb életkor bizonyos önuralmat befolyásoló képességek kifejlődésének szempontjából". Ebből a tanulmányból azonban nem lehet megmondani, hogy más korú gyermekeknél is érvényesül-e ez a hatás.
MTI
Címkék: kisgyerekek tévénézése, minimax, rajzfilmek