Az “Isteni hatalom” földi tudója, akinek megadatott, hogy betekintése legyen a mennyei tervekbe, szándékokba igazán megmondhatná, hogy mit hoz a jövő, meg némelyik nagykaliberü országos, vagy nemzetközi gondot miként lehetne hatásosan kezelni. Arról nem is beszélve, hogy efféle bizalmi viszonyt az égi hatalmakkal eddig csak a klérus szereplői mertek felvállalni, nyilván ezután a politikusok – némelyike – is a kiváltságosak közé számíttatik. Boldog ország, amelyiknek ilyen államférfijai vannak.-----------------------------------------------------------------------------------------
Román ellenzéki politikusok mélyen barátságtalannak nevezték a házelnök Székelyföldről tett kijelentéseit. Kövér László Marosvásárhelyen a Székelyföld autonómiája mellett érvelt.
A tudósítások szerint úgy fogalmazott: "az autonómiaigények jogszerűek, megalapozottak, megfelelnek a Teremtő és az emberek akaratának". A román ellenzékiek szerint ezek a kijelentések olyan feszültségeket hozhatnak felszínre, melyek alááshatják a két ország együttműködését. Tiltakoznak az ellen, hogy Kövér László olyan kérdésekről beszélt Románia területén, amelyek nincsenek összhangban a román alkotmánnyal. Azt üzenték Orbán Viktornak, hogy egy Magyarországnak nevezett országot kell vezetnie, és jó lenne, ha csak Magyarország területére korlátozná azt, hogy mit akar az isteni hatalom. (Klubrádió)

Címkék: orbán-gyurcsány