Részlet Ribári Ferenc Világtörténetéből. Kiadva 1880-ban.
A Gallok elfoglalták Rómát, azonban a történet vége az elbizakodott gall vezér és serege végzetes veresége és teljes pusztulása lett.
VAE VICTIS (jaj a legyőzötteknek.)Intő példa -lehetne- minden idők gőgös hódítóinak.
--------------------------------------------------------------------------------
A gallok azonban az Allia melletti csata után csak harmadnapra jelentek meg Róma előtt. Midőn a falakat védtelenül, a kapukat nyitva látták, eleinte cseltől tartottak, utóbb azonban bátorságot vettek a belépésre; látták, hogy a város üres, csak némely ház előtt ült elefántcsont székében egy-egy tisztes ősz alak, méltóságteljesen és mozdulatlanul, mint a szobor. A legidősebb senatorok voltak, kik egykor a köztársaság csapatait győzelmes csatákra vezérlék, s most büszkék arra, hogy fussanak, inkább a város falai közt várták be a halált, mely nem is késett, mert a barbárok csapásai alatt kidőltek. A gallok egyike, a nyugodtan székén ülő Marcus Papiriust ősz szakállánál fogva megrángatá, de ez ütéssel torolta vissza a sérelmet, a gall harczos kivonta kardját, s leszúrta az agg férfiút, s ez volt a jeladás az ott maradtak lemészárlására.
Miután az üres város kiraboltatott, felgyújtották; és a római férfiaknak, tehetetlenül kelle nézniök a Capitoliumról, miként pusztítják a barbárok hazájokat. Ki gondolta volna, hogy ilyen éj után még megvirrad? De mégsem estek kétségbe. A gallok egy vakmerő támadását visszaverték; ostromláshoz nem értettek e félvad emberek, azért czéljok az volt, hogy a Capitoliumon levőket kiéheztessék. E közben azonban a szétszórt rómaiak Vejiben gyűltek össze, és elhatározták, hogy egyesült erővel fogják elűzni a gallokat. Erre azonban csupán egy ember lehetett képes, és az Ardeában ette a száműzetés kenyerét, a kipróbált hős Camillus. Ámde ő, bármint égett is a vágytól hazáját megmenteni, mint magán ember mitsem tehetett. Egy derék ifjú Pontius Cominius vállalkozott a senatus megbízását kieszközölni. Leúszott a Tiberisen és járatlan uton felmászott a Capitoliumra, elmondá a dolgok állását, s ugyanezen úton hozta meg a senatus rendeletét, mely Camillust dictatorrá nevezi. E vakmerően bátor tett azonban majdnem vesztét idézte elő a Capitoliumnak. A gallok fölfedezték lábnyomait, és azokat követve, megmászták a hegyet. A római őrség aludt; egyszerre azonban a Junónak szentelt ludak borzasztó gágogása felébreszti az idősebb consult M. Manliust, ki megpillantván a hegy tetejére ért gall harczost, felismeri a veszélyt, megtámadja őt, s letaszítja a szikláról, s ez maga után rántja a nyomában levőket is. És így a ludak ébersége és M. Manlius megmentette a Capitoliumot.
A körűlzárolás azonban egyre tartott; s már-már az éhség jelei kezdtek mutatkozni; a fegyvert ölelő karok elcsüggedének, a bátorság szünőfélben volt; az ostromlottak hasztalan tekintgettek a távolba, sehonnan sem láttak segítséget érkezni. Nem volt egyéb hátra, mint pénzen vásárolni meg a szabadságot, mit a gallok el is fogadtak és ezer font aranyat követeltek. E roppant összeget csak úgy valának képesek a rómaiak előteremteni, hogy a templomok összes kincseit, s a nők összes aranyékszereiket feláldozák; és midőn a Forumon a kitűzött váltságdíjat a mérlegbe tevék, hogy a galloknak kimérjék, Q. Sulpicius figyelmezteti a királyt, Brennust, miszerint hamis mértéket használ; az elbizakodott barbár kardját veti a serpenyőbe] és felkiált: «Vae victis!» — Jaj a legyőzötteknek ! — Ekkor jelent meg hirtelen Camillus egy csapat élén a Forumon, s a vitatkozók közé' állt, a szerződést semmisnek jelentette ki, s a gallokat kiűzé a városból.Címkék: hatalom
