Ki lopja el a nyugdíjakat?

A nyugdíjpénzek körüli vitában mind a kormányoldal, mind az ellenzék azt állítja, hogy “ellopják a nyugdíjakat” – csakhogy mindkettő a másikra mutogatva mondja ezt. Szakértőkként hogy látják a magán-nyugdíjpénztárak körül kialakult helyzetet? – kérdezte a Duna tévé Közbeszéd című műsora Sarkadi Szabó Kornélt, a Cashline elemzőjét és  Bod Péter Ákos volt jegybankelnököt.
Az index teljes cikke ITT olvasható

Economist: A kormány ügyeskedik a nyugdíjjal

A szerző azt írja, hogy nehéz a választás. Vagy lemondunk az egyéni számlánkról, ha visszalépünk az állami rendszerbe, vagy kockázatjuk, hogy a jövőben a kormányok mégsem állítják vissza az állami nyugdíjat, és akkor az egyéni számlánk megmarad, de az állami nyugdíj ugrott. Ilyen szemüvegen keresztül akár a maradás is jó tipp lehetne, azonban ez még sincs így. Hiszen nagyon kevés idő van hátra a döntésig, az országban pedig mindössze 33 olyan ügyfélszolgálat van, ahol kezdeményezni lehet a maradást.
A blogszerző ironikusan azt írja, hogy az emberek megtapasztalhatják majd a kormány által csak szabad választásként aposztrofált helyzetet, mikor egy napot csak azért lesznek távol a munkahelyüktől, csak azért utaznak el egy száz kilométerre lévő városba és azért fagyoskodnak a hideg télben, hogy a pénztáraknál maradjanak.
Az Index teljes cikke ITT olvasható

Címkék: