A MAG, avagy az őszinteség ereje

Egy sikeres üzletember már idős volt és érezte, hogy eljött az ideje annak, hogy kiválassza az örökösét, aki továbbviszi az üzletet. Viszont nem az cinkedülő 161egyik igazgatót vagy az egyik gyermekét választotta, hanem valami egészen mást tett.
Összehívta az összes fiatal alkalmazottat, és ezt mondta ik:
"Eljött az ideje, hogy visszavonuljak és kiválasszam a következő vezérigazgatót. Elhatároztam, hogy közületek fogok választani valakit."
A fiatal alkalmazottak megdöbbentek.

A Dénesek utánpótlásai  (4.5 évestől 23 évesig)Arc nagy mosollyal
A főnök így folytatta:
"Mindegyikőtöknek adok egy MAGOT - egy nagyon különleges MAGOT. Szeretném, ha elültetnétek ezt a magot. Öntözzétek, és mához egy évre jöjjetek vissza azzal, amit neveltetek a magból. Akkor majd megnézem a növényeiteket, és az alapján fogom kiválasztani azt a személyt, aki a következő vezérigazgatója lesz a cégnek."
A fiatalok közt volt egy Jim nevezetű fiatalember is aznap, aki a többiekhez hasonlóan, szintén kapott egy magot. Nagyon izgatottan tért haza, s elmondta a feleségének is a történteket. A felesége segített cserepet, földet és komposztot keríteni és Jim elültette a magot. Minden nap meglocsolta és figyelte, nőtt-e a növénye. Körülbelül három hét elteltével a többi alkalmazott már a kikelt növényekről beszélgetett.
Jim mindig megvizsgálta az ő magját, de semmi nem kelt ki belőle. Eltelt három, négy, végül öt hét, még mindig semmi. Addigra már mindenki a színpompás növényéről mesélt, de Jimnek nem volt növénye, nem volt miről beszélnie. Úgy érezte, kudarcot vallott.
Már eltelt hat hónap és még mindig nem volt semmi Jim cserepében. Úgy gondolta, hogy a vizsgálódásai közben biztosan elpusztította a magot.
Mindenkinek fái és magas növényei voltak, de neki semmije sem. Jim mégsem szólt egy szót sem a kollégáinak. Tovább locsolta és trágyázta a földet. Még mindig bízott abban, hogy kikel a mag.
Amikor végre letelt az egy év a cég minden fiatal alkalmazottja elhozta a növényét, hogy a vezérigazgatónak megmutassa.
Jim azt mondta a feleségének, hogy ő nem fog bevinni egy üres cserepet. De a felesége azt válaszolta, hogy becsületesen és őszintén el kell mondania mindazt, ami történt.
Jimnek kavargott a gyomra, és úgy érezte, ez lesz életének a legkínosabb pillanata, de azt is tudta, hogy a feleségének igaza van. Elvitte tehát az üres cserepét a tanácsterembe. Amikor Jim megérkezett, csodálattal nézte a sokféle növényt, amit a kollégái neveltek. Gyönyörűek voltak! Mindenféle színben, formában és méretben pompáztak.
Jim lehajtott fejjel, a kollégák nevetésétől, és sajnálkozó megjegyzéseiktől kísérve tette le a földre az üres cserepet.
Amikor a vezérigazgató belépett, körülnézett és köszöntötte fiatal kollégáit. Jim megpróbált meghúzódni valahol a sarokban.
"Milyen gyönyörű növényeket, fákat és virágokat neveltetek" - mondta a vezérigazgató. "Ma az egyikőtöket kinevezem vezérigazgatónak."
A vezérigazgató megpillantotta Jimet az üres cserépével a terem másik végében. A pénzügyi igazgatót megkérte arra, hogy hívja előre Jimet.
Jim megrémült! Gondolkozó arc
Azt gondolta magában, hogy a vezérigazgató tudomást szerzett a kudarcáról, és mint rossz példát a közösség elé kívánja állítani, talán még ki is rúgja.
Amikor Jim előrement, a vezérigazgató megkérdezte, hogy mi történt a magjával. Jim sajnálatát kifejezve, őszintén, minden mellébeszélés nélkül elmondta a történteket.
A vezérigazgató ekkor mindenkit arra kért, hogy foglaljon helyet, kivéve Jimet. Ránézett Jimre és bejelentette: "Íme az új vezérigazgatótok! Jimnek hívják."
Jim nem hitt a fülének.
„Még csak ki sem kelt a magja. Hogyan lehetne ő az új vezérigazgató?" - mormogták a többiek.
A vezérigazgató ekkor azt mondta: "Egy évvel ezelőtt az itt lévők közül mindenkinek adtam egy magot. Arra kértelek titeket, hogy ültessétek el, öntözzétek és hozzátok vissza nekem a mai napon. Én mindenkinek egy főtt, halott magot adtam! Lehetetlen volt, hogy kibújjanak a földből. Mindegyikőtök,- Jimet kivéve -, fákat, növényeket és virágokat hozott nekem. Amikor észrevettétek, hogy a magok nem kelnek ki, kicseréltétek a tőlem kapott magot egy másikra. Jim volt az egyetlen, akiben megvolt a kellő bátorság, becsület és őszinteség ahhoz, hogy egy olyan edényt hozzon ide, amiben az én magom van. Ezért lesz ő a következő vezérigazgató!"
Mag
Ha őszinteséget vetettél el, bizalmat aratsz.
Ha jóságot vetettél el, barátokra lelsz.
Ha alázatot vetettél el, nagyszerűséget aratsz.
Ha kitartást vetettél el, elégedettséget aratsz.
Ha megfontoltságot vetettél el, reményteli kilátást aratsz.
Ha kemény munkát vetettél el, sikert aratsz.
Ha megbocsátást vetettél el, megbékélést aratsz.
Vigyázz, mit vetsz el ma, mert ez határozza meg, mit fogsz learatni a jövőben.



Címkék: