ból, hanem a hagyományokból származik, és megbízható történelmi kutatók nyomán kimutatja, hogy annak milyen gyanús átalakulásokon kellett keresztülmennie, amíg azzá lett, aminek manapság tartják. Hogy milyen befolyások érvényesültek a vasárnapi munkaszünet megalkotásánál, azt a legtalálóbban a Louvre-ból származó címképünk szemlélteti. A pogány bölcsész, Platón és Arisztotelész között trónol Aquinói Tamás, a katolikus egyház tanítója. Valójában innen származik az egyház, vasárnapot beragyogó fénye. Sok egyházatya, az egyház, a különböző felekezetek tagjai, sok teológus, skolasztikus, reformátor és végtelen sok szerző, a legellentétesebben nyilatkozik a vasárnapról szóló bizonyságaiban. A római egyház Isten törvénye feletti hatalma jeléül dicsőíti, a protestánsok az evangéliumi szabadság eszményképeként magasztalják. Azonban minden véleménybeli ellentét ellenére, mindkét fél megegyezik abban, hogy az emberi erőszaknak, kényszernek és törvényellenes szabadságnak ezt a jelét az emberekre erőszakolják, amennyiben arra kényszerítik az államhatalmakat, hogy mind szigorúbb törvényeket alkossanak a vasárnapi munkaszünetről. Ezt tekintve, a mi mennyei Főpapunkkal egyetemben fohászkodunk mennyei Atyánkhoz: 
„Ez az a tan, amely kijelenti, hogy mi volt az ember, és hogy minek kell neki ismét lennie.”Ehhez mérten elég világos nyomokat látunk arra nézve, hogy e törvény már kezdettől fogva létezett. Így többek között Édenben közvetlenül a teremtés mellett már a szombatról is említés történik. (Móz.I.2,1-3) Továbbá már Ábrahám hitének gyümölcséről a következő fenséges bizonyságot hallhatjuk, mint ami egyúttal a reá áradó isteni áldás alapját képezte.
„A hit, vagyis az evangélium adja az erőt a tízparancsolat követeléseinek betartására, az adja az orvosságot, amely mindazokat meggyógyítja, akik a törvény segítségével felismerték betegségüket.”(Hercog-Hanek Reálenciklopédiája, VI., 636.)
„A mózesi törvények három részre oszthatók fel. Az egyik rész a lex moralis, amely az erkölcsi törvényi előírásokat tartalmazza, tehát Istennek a bűnre és annak ellentétére vonatkozó ítéletét. A második rész a lex ceremonialis, amely az ünnepek, áldozati rend és olyan ceremóniák szabályait tartalmazza, amelyek egy bizonyos időhöz voltak kötve, s amelyek a zsidósággal együtt tűntek el. Végül a lex judicalis, amelyik rész a polgári törvényi előírásokat tartalmazza. Aki ezeket a különbségeket nem képes felismerni az isteni törvényben, az gyakran súlyos tévedésbe esik.”Melanchton: Az isteni törvényekről
, szokása szerint bement szombat napján a zsinagógába, és felállt felolvasni.” Lk.4,16. (Protestáns fordítás.)
ség útjára. Tehát csakis azt az igazságot fogadjuk el, és csakis abban maradjunk meg, amelyet az igazságnak ebből az egyedüli forrásából meríthetünk (Tim.II.3,14-17). Isten az egész világegyetem alkotója, és mindenható vezetője, kormányzója. Szerzője a szentírási könyveknek, s így annak tanításai és parancsolatai isteni eredetűek. Egyedül ezeket ismerjük el minden tekintetben mérvadóknak. A hitnek ez a csalhatatlan szabályozója tudomásunkra adja, hogy Isten kezdetben hat napon át teremtette az eget és a Földet, és megnyugodott a hetedik napon, s azt megáldotta és megszentelte, valamint elrendelte, hogy minden ember megtartsa azt örök időn át. Isten hat napon át teremtette az eget és a Földet, és a hetediken megnyugodott. Ez olyan tény, amelyet sohasem lehet megváltoztatni, vagyis mindörökké fennmarad. E tény kétségbevonása egyenlő az Isten szava elleni harccal, s ezzel az egész keresztény hit isteni tekintélye kérdésessé válik. Mindebből világosan látható, hogy a szombat elrendelése egyértelmű, és soha meg nem változtatható tény. Az isteni írás tudtunkra adja, hogy Isten hat napon át alkotta meg a világot, s csak ennek befejezése után, a hetedik napon pihent meg. Tehát Isten nem a hét valamelyik napját, hanem a hetediket választotta nyugalomnapnak. Miután pedig határozottan kimutathattuk, hogy Isten a hetedik napon, a teremtés első hetének utolsó napján pihent meg, ebből az következik, amit már a dolog természetéből tudhatunk, hogy csupán a hetedik nap, és nem valamelyik másik lehet a teremtés emlékünnepe, a nyugalom szombatja. Ennek folytán a szombat nem csupán egy szilárd, megváltoztathatatlan tényeken nyugvó intézmény, hanem az is változhatatlan tény, hogy a hét hetedik napját állapította meg a Szentírás nyugalomnapként. Az is tény, ma ugyanúgy, mint hatezer évvel ezelőtt, hogy Isten a hetedik napot megáldotta és megszentelte. Mivel a Biblia sehol sem tudósít arról, hogy Isten ettől a naptól valaha is megvonta volna az áldását és szentségét, a leghelyesebb következtetés az lehet, hogy még ma is a hét hetedik napja az Úr szombatja, amelyen még ma is Isten áldása nyugszik. A leghatározottabb és legvilágosabb kijelentések által parancsolja meg az Úr nekünk a szombat megszentelését, amelyen a teremtés művének befejezése után Isten maga is megnyugodott, megáldva és megszentelve azt. Mivel ez a parancsolat tőlünk is megköveteli a teremtés szombatjának megünneplését, ezért amíg e törvény érvényben van, mindaddig ez az igazi nyugalomnap, és nem a hét első vagy a hatodik napja. Isten, mint törvényadó, a szó szoros értelmében a törvény minden egyes pontját és betűjét örök érvényűnek és megváltoztathatatlannak jelentette ki. A nyugalomnap csak a hét hetedik napja lehet, mert egyedül ezt a napot látta el Isten áldásával. Isten maga nyilvánította ki ezt a tényt örök érvényűnek. Mostani fejtegetésünk valóságáról azok is meggyőződhetnek, akik manapság emberi bölcsességre tekintenek, annak ellenére, hogy Isten a Szentírásban világosan elrendeli a szombat megtartását. Egy protestáns és egy katolikus, hírneves és általános tekintélynek örvendő teológus idevágó szavait idézzük. Gibbons bíboros Baltimore-ból a következő kijelentést tette. „Átolvashatjátok a Szentírást Mózes első könyvétől egészen a titokzatos Jelenések könyvéig, és egyetlen helyet sem találtok benne, amely a vasárnap megszentelését elrendeli. A szentírási parancsolatok csupán a szombat megszentelését rendelik el, egy olyan napét, amelyet mi már nem ünnepelünk, és nem szentelünk meg.”(„Őseink hite”, 70 oldal) Protestáns oldalról pedig hallgassuk meg Beyschlag doktort Halléból.
„Számos, általunk szentségben tartott dolgot, mint a vasárnapot, az ünnepeket, a gyermekkeresztelést, a konfirmációt, egyebeket, tehát egyházi életünknek megannyi sarkalatos pontját, nem az újszövetségi Szentírásból, hanem az egyházi hagyományokból vettük.”(„Az ókatolicizmus”, 53. oldal)
eken halt meg, és az utána következő vasárnapon támadt fel [vagyis még a halálával is „megpihent” szombatnapon, és ezzel is megszentelte azt], teljes szívünkből hisszük, és az isteni üdvbizonyosság alappillérének tekintjük. Krisztus halála és feltámadása, a két legfontosabb esemény a megváltás művében, hiszen Krisztus halála által nyertünk bűnbocsánatot, feltámadása által pedig egy új élethez való erőt. Itt tulajdonképpen két emlékünnep elrendeléséről lehetne szó. Eszerint tehát alapítani kellene egy ünnepnapot Krisztus feltámadásának, de egyet ugyanolyan joggal, Krisztus halálának emlékére is. Mindez azonban még mindig nem indok arra, hogy a világ teremtése óta fennálló, és Isten által elrendelt heti nyugalomnapot, ami a teremtés emlékére rendeltetett el, hatályon kívül helyezzük, s megszentségtelenítsük. Mivel Isten szava csupán egyetlen heti nyugalomnapról és hat munkanapról beszél, hogyan egyeztethetjük össze ezt a gondolatot az isteni parancsolattal? Ha tényleg Isten szavát tekintjük lábunk szövétnekének, azt találjuk, hogy Isten tényleg elrendelt Krisztus halálának és feltámadásának emlékére két, rendkívül sokat kifejező emléket. Krisztus halálának emlékével kapcsolatban a következőt olvassuk a Szentírásban. 
Ezek mindamellett nem teszik szükségessé, hogy azon a napon kívül, vagy éppen ahelyett amit Isten maga szentelt és áldott meg kezdetben mint a teremtés emlékünnepét, egy másik napon is ünnepeljünk a héten. Hol van megírva a Szentírásban, hogy az Üdvözítő a feltámadás napján megnyugodott, hogy azt megáldotta és megszentelte, és megparancsolta híveinek, hogy azon a napon megpihenjenek? S vajon hol találjuk a Szentírás azon határozott előírását, hogy Isten az előbbi parancsát, amely a hét hetedik napját rendeli el heti nyugalomnapnak, hatályon kívül helyezte? N. Grimelund evangélikus püspök elismeri a következőt. „Igaz, hogy ilyen törvény nem létezik.”(A vasárnap története, 23. oldal) S mivel ez nem létezik, tehát hiányzik a legszükségesebb indok, amely a feltámadás emlékére valamelyik hétköznap megünneplését tenné jogosulttá. 2. „Jézus tanítványai a hét első napján egybegyűltek, hogy a feltámadást megünnepeljék.” Erre megjegyezzük, hogy a négy evangélista csak egyetlen alkalommal említi a hét első napját, tudniillik azt, amelyen Jézus feltámadt. Márk és János kétszer, Máté és Lukács pedig egyszer tesz róla említést. Az evangéliumok a következő esetekben tesznek említést a feltámadásról: Ebből a következő tűnik ki. Miután a Megváltó feltámadt, az asszonyok nagyon korán a sírhoz mentek. (Mt.28,1; Mk.16,2-9; Lk.24,1; Jn.20,1) Ezután visszamentek onnan, és hirdették a tanítványok között, hogy az Úr feltámadt, de ezek nem hittek nekik. (Lk.24,1-11; Mk.16,9-11) Ugyanezen a napon két tanítvány Emmausba ment, Jézus velük együtt ment, s később, naplementekor meg is ismerték Őt. (Lk.24,13-35; Mk.16,12) Ezután visszamentek ezek a tanítványok Jeruzsálembe, ahol a többieket egybegyűlve találták. Hírül adták nekik, hogy az Úr feltámadt, és megjelent nekik, de ők ezeknek sem hitték el. (Mk.16,12-13) Miközben még együtt beszélgettek, belépett hozzájuk maga az Úr. A tizenegyet az asztalnál találta, és megdorgálta őket hitetlenségükért és szívük keménységéért, mivel nem hittek az asszonyoknak és a két tanítványnak. (Lk.24,36; Jn.20,19; Mt.16,14) A következőt kell megjegyezni. A tanítványok a keresztre feszítés utáni első hét első napjának végéig nem hitték el Krisztus feltámadását, éppen ezért egybe sem gyűlhettek, hogy megünnepeljék azt. Ellenkezőleg. A Csel.1,3. értelmében közös lakásukon, együtt törték meg a kenyeret, és a zsidóktól való félelmükben magukra zárták az ajtót. S amikor az Úr a feltámadás napjának vége előtt megjelent közöttük, meg kellett őket dorgálnia hitetlenségük miatt. Az evangélisták tudósítása alapján a hét első napját olyan napnak tekinteni, amit a tanítványok a feltámadás emlékére ünnepeltek volna meg, egy helytelen értelmezésen alapuló tévedés. Az Úr ezután nyolc nap múlva jelent meg újra, s akkor a hitetlen Tamásnak is bebizonyította feltámadását. A harmadik megjelenésének napját nem írja le a Szentírás, csak azt tudjuk, hogy megjelenésekor a tanítványai éppen halásztak.(Jn.20,26; 21,14) Tehát az az állítás is alaptalan, miszerint a Megváltó feltámadása után rendszeresen, minden vasárnap megjelent a tanítványainak, hogy értésükre adja ennek a napnak a szentségét. Annak az állításnak sincs alapja, miszerint a tanítványok azon a napon, amelyen később megjelent nekik, szent ünnepnapnak tekintették. Ez kitűnik abból, hogy a harmadik megjelenésekor éppen halásztak, tehát munkában voltak. 3. „A Szentlélek a hét első napján árasztotta ki erejét a tanítványokra, hogy megszentelje a vasárnapot.” Az Írás egyáltalán nem említi a vasárnapot, vagyis a hét első napját, s még kevésbé azt, hogy ezt a napot továbbra is hétről hétre meg kell ünnepelni. Csak a következő olvasható. „Amikor a pünkösd ünnepe betelik.” (Az apostolok cselekedetei 1. fejezete) A pünkösd szó ötvenet jelent, s amint Móz.III.könyvének 23. fejezetéből látható, a húsvét utáni ötvenedik napot. Miután azonban a húsvét egy határozott hónap egy bizonyos napjára esett, évről évre a hét másik napján volt pünkösd is. Zeller bibliai szótára megjegyzi, hogy Krisztus idejében a pünkösdöt állandóan Niszan hónap 16. napjától kezdték számítani, tehát mindig Sziván hónap 6. napjára esett. (Tekintet nélkül arra, hogy az a hétnek hányadik napja.) (Bibliai szótár, 694. oldal)
A Szentírás nem ír arról, hogy a Szentlélek kitöltetése Krisztus idejében milyen napra esett. Olshausen, Barnes és Hacket hírneves Biblia-magyarázó és Vieseler, neves kronológus azt állítja, hogy ez a nap szombat volt. Dächsel pedig a következő megjegyzést fűzi bibliai magyarázatában A Csel.2,1. verséhez: „A különböző katekizmusokban annak tanítását, amelyet számos egyházi ének is visszaad, hogy tudniillik, a kereszténység nem csupán azért ünnepel vasárnapot a szombat helyett, mert ezen a napon támadt fel Krisztus, hanem mert ezen a napon áradt ki a Szentlélek is a tanítványokra, és ezen a napon nyerte a kereszténység megalapítását, mint téves felfogást, el kell vetnünk.”Tehát nem tudjuk, milyen napra esett akkor pünkösd, de ez nem is jelentős a mi szempontunkból. Azonban a fent említett vasárnapünneplésre vonatkozó megállapítások igen gyenge lábon állnak, s ezt az bizonyítja leginkább, hogy kiváló emberek, írásaikban, tévedésnek minősítik őket. Tehát ellentét van a vasárnapünneplésre utaló bizonytalan emberi állítások, és a Biblia szombatünneplésre vonatkozó biztos kijelentései között. 4. „A feltámadás után azáltal tüntették ki a tanítványok a hét első napját, hogy azon rendszeresen egybegyűltek, és megtörték a kenyeret.” Ehhez az állításhoz bizonyítékként a Csel.2,6-14. verseit említik. Ez a szöveg a következőket tartalmazza. Pál a társaival együtt útban volt Macedóniából Jeruzsálem felé. Filippiből Troásba érkezett, ahol hét napig időzött. Mielőtt azonban folytatta volna az utazását, egy olyan időben, amikor sok fáklya égett a teremben, búcsúbeszédet intézett a gyülekezethez, amely egészen éjfél utánig együtt maradt. Egy Eutichus nevű ifjú álomba merült, és a harmadik emeletről leesett. Pál apostol azonban ismét életre szólította, és csak ekkor, éjfél után törték meg a kenyeret. Ugyanekkor, vagyis még éjnek idején Pál útitársai hajón Assosba mentek, és Pál csak hajnalban követte őket gyalogszerrel. Innen együtt folytatták útjukat. Ez a történet a Szentírás egyedüli tudósítása arról, hogy a hét első napján egy Isten-tiszteletre emlékeztető összejövetelt tartottak. Azonban figyeljük meg a következőket.
„Ebből a bibliai helyből nem lehet azt megállapítani, hogy vasárnap olyan istentiszteletet tartottak, amelyen gyűjtést rendeztek, mert hiszen az adományt az utasítás értelmében mindenkinek odahaza kellett félretennie.”Hollensteiner „A harmadik parancsolat és a vasárnap” c. művében ez olvasható.
„Itt csak arról van szó, hogy az egyes emberek a lakásukon tegyenek félre valamennyi adományt, és korántsem arról, hogy nyilvános gyülekezetben tartottak volna gyűjtést.Hollensteiner „A harmadik parancsolat és a vasárnap” 36. oldal Végül Neander szerint
„A korinthusi első levél 16. fejezetének 2. verse e tekintetben egyáltalán nem szolgáltat bizonyítékot, ellenben a szövegnek megfelelően nagyon könnyen lehet a hét első napját a munkálkodás ideje megkezdésének tekinteni.”(Egyháztörténelem, I. 339. oldal, Megjegyzés) A vasárnap minden védelmezője megegyezik abban, hogy ez a bibliai hely egyáltalán nem nyújt semmiféle bizonyítékot amellett, hogy vasárnap nyilvános Isten-tiszteletet vagy gyűjtést tartottak volna. Ellenkezőleg. A szöveg hangja sokkal inkább arra enged következtetni, hogy Pál apostol e napot a polgári munkahét kezdetének tekintette. Mi köze az elmúlt hét jövedelmének kiszámításának vagy a könyöradományok odahaza való félretételének a vasárnap megszenteléséhez? 6. „János a Jel.1,10. értelmében az Úr napján ragadtatott el lélekben, amely alatt minden bizonnyal a hét első napját kell érteni.” Ebből a bibliai igehelyből kitűnik, hogy az Úrnak van egy napja, amelyet a sajátjának nevez, de hogy melyik ez a nap, annak eldöntése nem az emberi vélekedésre van bízva, hanem Isten szava nyújtja erre nézve a leghatározottabb bizonyítékot. Aki Mózes II. könyvének 20. fejezetében a 11., a 31. fejezet 14. és Ésaiás könyve 58. fejezetének 13. versét olvassa, az azt találja, hogy Isten saját kijelentése alapján az Úr napja nem a hét első, hanem a hetedik napja.
Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt. Móz.II.20,11.„Nem lehet állítani, hogy a szombatot az apostolok a vasárnapra tették át, hogy a hetedik napnak előírt megszentelést a hét első napjára helyezték volna át. Mert ilyen intézkedésnek a nyomát sem találjuk sehol.”
„Amennyiben az apostolok utáni történelem és a hagyomány nem létezne, az apostoli kornak az ünnepnapra vonatkozó szokásaira nézve teljes tudatlanságban lennénk.”(Kereszténység és egyház, 354. oldal)
ék az evangéliumot úgy a zsidóknak, mint a pogányoknak. Mária Magdolnáról és más asszonyokról olvashatjuk, hogy miután Jézus testét már a sírba helyezték, 
„minden szombaton olvassák a zsinagógákban”. Csel.15,21. „Ami az egyházi szokások eredetének és megalapításának Krisztusra vagy az apostolokra való visszavezetését illeti, ha tudományos komolysággal foglalkozunk ezzel a tárggyal, alig marad belőlük egyetlen egy is, amely a Biblián alapszik. Tehát egyáltalán nem mutatható ki a Szentírásból, hogy Krisztus vagy az apostolok rendelték volna el a püspökségeket, a gyermekkeresztelést, a bérmálást, a vasárnapokat és ünnepnapokat. Ellenkezőleg! Komoly vizsgálat után mindezeknek éppen az ellenkezőjéről győződhetünk meg.”(Az ókatolicizmus, 51-52. oldal)
Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon: Mt.24,20.„Miután Krisztus megállapította a helyes viszonyt, amely a szombat megszentelése és az emberi élet között legyen, korántsem szüntette meg a szombat törvényét, sőt, ellenkezőleg, arra nézve nyújtott példát híveinek, hogy miképpen kell azt a helyes értelemben megünnepelni. Ezzel Jézus kijelölte az első gyülekezet útját. Az ősegyház, a tizenkét apostol és a Jeruzsálemben létrehozott gyülekezet természetesen zsidókból állt. A leglelkiismeretesebben megünnepelték a szombatnapot. A szombat volt az az erős kapocs, amely erősen összekötötte őket az egész nép életével, s miután a szombatot megtartották, nemcsak Jézus példáját követték híven, hanem egyenes útmutatását is.”(dr. Zahn: A vasárnap története, 11-14. oldal) Ami az apostoli kor utáni időt illeti, jóllehet, hogy minden erővel igyekeztek a szombatot kiirtani, mégis, pár évszázadon át fenntartotta magát annak megszentelése. (Lásd Schröck „Egyháztörténet” című műve II. kötetének 145. oldalát) Zahn dr. például határozottan állítja, hogy történelmi bizonyítékon alapuló tény, miszerint még a negyedik században is tömegesen voltak szombatot ünneplő keresztények. (A vasárnap története, 72. oldal) Hasonlóképpen dr. Augusti megállapítja, hogy ez a kettős ünnep a késői korokban lassanként mindinkább megszűnt. (Denkwürdigkeiten, III., 384. oldal) Rómában még 602-ben is annyi volt a szombatünneplő keresztény, hogy Nagy György pápa egy körlevelet intézett Róma lakosságához, amelyben arra inti őket, hogy óvakodjanak a szombatot ünneplő keresztényektől és prédikátoroktól, mert ők az Antikrisztus hirdetői. (Válogatott levelek, XIII. 42. oldal) A 791-ben tartott triauli zsinaton az itáliai Hefele püspök felemlíti, hogy
„a parasztok sok helyen a szombatot ünneplik meg”.(A konciliumok története, III., 720. oldal)
Morvaföldön, Magyarországon, Oroszországban, Finnországban, Skandináviában, Angliában, s később Észak-Amerikában is. Ezek töredékei mind a mai napig fennmaradtak, a legnagyobb fokú üldözés ellenére is. Zinzendorf grófja, aki a legújabb kori missziós lelkület tulajdonképpeni felébresztője, és olyan sok áhítatos keresztényi vallásos ének szerzője, élete végéig a szombatot ünnepelte, és azt „az Úr nyugalomnapjának” nevezte. Behatóbb történelmi bizonyítékok „A szombat története” című műben található, a 24., 28. és 30. fejezetben, a 464-646. oldalon (Büdingi gyűjtemények, VIII., 277. oldal) Annyit határozottan láthatunk ezekből, hogy az apostolok korától kezdve, egészen a mai napig megszakítatlan nyomait találjuk annak, hogy a keresztények a szombatot, mint „az Úr szent nyugalomnapját” ünnepelték meg. Ezek közül rendkívül sokan a Jézus Krisztusba vetett hitüket és az Ő szent nyugalomnapjához való ragaszkodásukat vérükkel pecsételték meg. „Hiszen az egyház a szombat ünnepét saját erejéből, minden igehely nélkül, áthelyezte a vasárnapra, nyilvánvalóan a Szentlélek sugallatára.”(Kézikönyv, 78. oldal) Dr. Döllinger a következőt írja.
volna át. Miután semmiféle nyomát sem találjuk egy ilyen áthelyezésnek, az egyház előtt a vasárnap állandóan nagyban különbözött a törvény által előírt szombattól.” „Az egyház ősi hagyományait, mint az év három fő ünnepét és egyebeket, a vasárnap ünneplését, amelyet a jó rend, az egység és békesség érdekében találtak fel, szívesen megtartjuk mi is.”Hogy miképpen vélekedett Luther, Calvin, Zwingli s a többi nagyobb reformátor a vasárnap megünneplésével kapcsolatban, azt dr. Zahn a következőkben foglalja össze.
„Ezen magyarázat világosan és ismételten kijelenti, hogy a vasárnap ünneplése egy, az egyház tekintélyén nyugvó, a közösség javát szolgáló emberi intézmény.”(A vasárnap története, 47. oldal) A reformátoroknak a vasárnap kérdésében elfoglalt álláspontja tarthatatlan volt. Ezt elsősorban Mosheim jellemzi jól.
„Mi úgy mondjuk, hogy az egyház rendelte el a vasárnapot. Mi kötelezve vagyunk magunkat e rendeletnek alávetni. Milyen gyenge ez a támasz! Jézus felszabadított bennünket a hagyományok uralma alól, az egyháznak nincs joga törvényeket hozni.”(Erkölcstan, V., 486. oldal) Neander egyháztörténet-író a következőket bizonyítja.
„A vasárnap megünneplése, csakúgy, mint minden ünnep, emberi rendelésből ered.”(Egyháztörténelem, I. kiadás, 339. oldal) Jellemző Karlstadtnak a következő kijelentése is.
„A legkevésbé sem titkolt, hogy a vasárnapot emberek rendelték el.”(Jäger Karlstadt, 401. oldal) Ugye, a legkevésbé sem titok az, hogy a vasárnap, ez az emberi intézmény, hosszú évszázadok folyamán a kereszténységen belül Isten szent nyugalomnapját, a szombatot teljesen a háttérbe szorította. Ezt már Máté evangéliuma 15. fejezetének első kilenc verséből is láthatjuk, mert hiszen a régi Izráelben is megtörtént ilyesmi, jóllehet, az írástudók Isten szavára támaszkodtak. Azonban ugyanott azt is láthatjuk, hogy az Üdvözítő hogyan ítélkezik efelett. Szolgáljon ez megszívlelendő, intő például számunkra is!
„Az Újszövetség egyetlen előírása sem kötelez bennünket a vasárnap megtartására, azonban egy ilyen általánosan elterjedt és meggyökerezett intézmény megszüntetése, ha arra nincs különösebb ok, a legnagyobb fokú barbárság lenne.”(De festis, 3. fejezet) Azonban azt, aki a bölcsességet jobban szereti az aranynál, s aki mindenek felett az igazságra törekszik, az ilyen kijelentések nem fogják kielégíteni. Sőt, ellenkezőleg! Éppen ilyen kijelentések fogják arra késztetni, hogy a dolog mélyére hatoljon, hogy megvizsgálja, vajon hogyan keletkezhetett ez az emberi intézmény, és miképpen terjedt el olyan általánosan az egész kereszténység körében, minden bibliai alap nélkül, s milyen jognál fogva szorította háttérbe az Úr határozottan elrendelt szent szombat napját. Ezt a fáradozást siker koronázhatja. E munkával az isteni igazság gyöngyeit hozzuk napvilágra a középkor sötétségéből. Miközben az isteni kinyilatkoztatás végtelenül tökéletesebb lesz ezáltal, az igazság eddig nem is sejtett összhangban ragyog tovább. A mindent tudó Isten, akinél tökéletes világosság uralkodik, e világosságot az emberiség szükségletéhez képest koronaként nyilvánította ki prófétáinak, s ezeket a régi prófétai iratokban olyan módon helyezte el, hogy minden őszinte ember fellelhesse. Ügyeljünk t
ehát a próféták irataira, úgy, mint egy sötét helyen fénylő isteni világosságra. Leginkább Dániel próféta könyvére, mert abban az emberiség részére, az utolsó időre vonatkozóan, nagy bölcsességet lehet felfedezni. (Pt.II.1,19; Dn.12,4-10) Dániel könyve második fejezetében az arany, az ezüst, a réz és a vas által olyan világbirodalmakat ábrázol a Szentírás, amelyek a mi Urunk örökkévaló birodalmát előzik meg. Az aranyfej a 38. vers értelmében Nabukodonozort, a hatalmas Babilon királyát ábrázolja. Ezután következik az ezüstből készült törzs által ábrázolt Médó-Perzsa Birodalom. (Dn.5,28; 8,20) Harmadiknak a réz által ábrázolt Görögország következik Dn.8,10. szerint. A negyedik birodalomnak a vas által jelképezett római birodalom marad, mint ahogyan ezt a pápaság által hitelesített Allioli-Biblia, Dániel 2. fejezetéhez írt megjegyzésével megerősíti. Luther a Dániel könyvéhez írt előszavában, többek között még a következőket is mondja. „Ebben a felfogásban, amelyet különben a világtörténelem bizonyít a leghatásosabban, az egész világ megegyezik.”(Vorreden, 129. oldal) Azonban ez a vas által ábrázolt római birodalom a láb tíz ujjának megfelelően, tíz államra bomlik fel. Az Allioli-Biblia Dániel 2. fejezetének 43. versével kapcsolatban megjegyzi, hogy ez a római birodalomnak a népvándorlás óta tíz európai államra való felosztására vonatkozik. Ugyanezt jegyzi meg Luther is. Ez a felosztás 356-tól 483-ig tartott, tehát az újszövetségi korban ment végbe, ami a Jelenések könyvében, a 17. fejezet 12. versében foglalt kijelentésnek teljesen megfelel. Az így felosztott állapotban levő államok idejében fogja az ég Istene az Ő örökkévaló országát felállítani. (Dn.2,44) Minden ember, aki komolyan imádkozik; „Jöjjön el a te országod”, ebből a rövid leírásban vázlatszerű ismertetését találja azoknak a történelmi tényeknek, amelyek a legvilágosabban jelzik, hogy Isten országának eljövetele közel van.
it megrontja, és véli, hogy megváltoztatja az időket és a törvényt; és az ő kezébe adatnak ideig, időkig és fél ideig.” Dn.7,25. „A legnagyobb csendességben növekedett a pápaság, mint a fa, amely csak hosszú idő múlva fejlődik ki.”(Döllinger, Egyház és egyházak, 32-33. oldal) Az Úr hathatós és világos bizonyítékot nyújtott nekünk. Figyeljünk azokra!Tulajdonképpen nem is volt szükség arra, hogy az egyház kormányának gyeplőjét szorosabbra húzzák mindaddig, amíg a keresztények egy csekély kivétellel a római birodalom határain belül laktak, mert hiszen az államhatalomnak a legnagyobb szigorral végrehajtott rendeletei eléggé összetartották őket… A népvándorlás zavarából és a római birodalom romjai közül azonban lassanként mind határozottabban kiemelkedik egy újabb államhatalom, amelynek középpontjában a pápai trón áll. A pápát a körülmények, a népek és a fejedelmek akarata csakhamar arra képesíti, hogy az európai ügyek legfőbb intézője legyen… Udvara csakhamar egy hatalmas egyházi és világi ítélőszékké változik.”
„A gnosztikus iskolák virágzása a második századra esik.”(Schaff, Az ősi egyház története 203. oldal)
„Miután az apostolok meghaltak, a hamisítások szelleme az egyházba, mint egy gazdátlan kutya akart berontani, hogy abban teljhatalommal uralkodjék.” „Nyilvánvaló, hogy ebben a száz évben, a II. században, lopózott be mindazon tévedés az egyházba, amely később olyan végtelen pusztításokat vitt véghez benne.”(Magd. Centurien V., 132. oldal)
„Az ősi egyház keresztényei csakhamar a hét első napját tüntették ki, nem úgy, mintha a szombatot helyettesítette volna, hanem, mint amelyen olyan gyülekezést tartottak, amin a gyülekezet ügyeit beszélték meg, éspedig kétségtelenül már a második század első felében.”(A vasárnap története, 60. oldal) Azok után, amiket a második századtól megállapítottunk, a legkevésbé sem szabad csodálkoznunk, ha a gyér és sokszor megbízhatatlan történelmi kútforrásoknál a vasárnapünneplés nyomaira bukkanunk. Katolikus részről dr. J. E. Mayer kijelenti, hogy a legrégibb és legvilágosabb bizonyítékunk a keresztény vasárnapra nézve Barnabás apostol körirata. (Apostoli ősök, fordítás, kempteni kiadás, 208. oldal) Mivel azonban ez a levél nem szerepel a kánonban, nagyon is szemügyre kell vennünk. Dr. Harnack a következőképpen ítélkezik felette.
„A könyv a II. század végén már nagy tiszteletben állt Alexandriában.” „Eusebius nagyon ellene volt.” „Ma már mindenki általánosan meg van győződve róla, hogy az iratnak semmi esetre sem Barnabás a szerzője.”A szerző be akarja bizonyítani az iratában,
„hogy kizárólag a kereszténység Isten egyedüli szövetséges népe, s hogy a zsidók sohasem voltak Istennel szövetségben, s így egy világos gnózist akar nekik adni”. „Sajátságos a szerzőnek az a következetes magyarázata, hogy az Ószövetségnek a zsidók általi értelmezése helytelen, és az ördögtől van. Eszerint a körülmetélést és az összes ószövetségi áldozatot és ceremóniát az ördög szolgálatának nevezi.”(Realenciklopédia, II., 412. oldal) Dr. Schaff szerint
„Az Ószövetség neki csak a burkolt kereszténység, amit egy titokzatosan allegorikus magyarázattal akar abba bevinni, éppen úgy, mint ahogy Philo platonikus bölcsészetét belemagyarázza a Szentírásba. Ebben az allegorikus magyarázatban odáig megy, hogy a Szentírás valóságos történelmi értelmét teljesen megtagadja. Többek között például azt állítja, hogy Isten az áldozatot, a böjtölést, a szombat megünneplését és a szentélybeli Isten-tiszteletet sohasem akarta.” „A disznóhús élvezetének megtiltása annyit akar tulajdonképpen jelenteni, hogy a disznóhoz hasonló emberek társaságát kerüljük… Ne edd meg a hiéna húsát, annyit jelent, ne légy házasságtörő, és ne gyalázz meg gyermekeket. Miért? Mert ez az állat évenként megváltoztatja a nemét, s hol hím, hol pedig nőstény.”Az ősi egyház története 397. oldal) Miután az étkezési törvényekre vonatkozólag ilyen bölcs próbákat láttunk a magyarázatából, immár jobban fel vagyunk készülve, hogy a szombatra és a vasárnapra vonatkozó gnózisát lássuk.
„Isten hat napon teremtette a világot, annyit jelent, hogy hatezer év után mindent be akar fejezni. A hetedik napon megnyugodott, ez pedig azt jelenti, hogy ha a Fia eljön, és véget vet az igazságtalanságnak, akkor boldogan pihen meg a hetedik napon. Isten szent napjának megszenteléséhez mindenekfelett tisztáknak kell lennünk. Ezt tehát csak akkor tehetjük meg, ha a szükséges feltétel birtokában vagyunk. A mostani hetedik nap, vagyis a vasárnap megünneplése nem tetszik Istennek, hanem csupán a nyolcadik nap fog neki tetszeni, amelyet egy újabb világ kezdetén fog megteremteni.” „Akkor a nyolcadik napot is ünnepi örömmel köszöntjük, mint amelyen Jézus feltámadt a halottak közül.” Más szavakkal, „Miután itt bűnünk következtében az igazi szombatot nem ünnepelhetjük meg, hanem ezt csak akkor tehetjük meg, ha az Úr eljön, tehát a nyolcadik nap, amelyen Jézus feltámadt, szintén elég jó, hogy ebben a bűnös világban ünnepként tiszteljük.”A 3. fejezetből kitűnik, milyen célt szolgál ez a gnózis.
„Ezért hát, testvéreim, a hosszan tűrő Isten, előrelátásban nekünk mindent kijelentett, hogy egyszerűségben higgyen a nép, amelyet az Ő szerettében kiválasztott magának, s hogy előre kioktassa, nehogy, mint a prozeliták (vagyis új hitre áttértek), az Ő törvényei szolgájává szegődjenek.”Katolikus írók is, mint Wetzer és Welte, elismerik a következőket.
„A szerző olyan merev álláspontot foglal el az Ószövetséggel szemben, amit egy apostolról lehetetlen feltételeznünk. Azt tanítja, hogy az Ószövetség sohasem volt érvényes.”(Egyházlexikon, Barnabás) Dr. Mayernak a következő kérdése és felelete nagyon sokatmondó.
„Miként nyerhetett ez a munka, mint katolikus levél, tekintélyt, és hogyan terjedhetett el az egyházi iratok között? Mert kielégítette az egyház korszükségletét.”(Apostoli ősök, fordítás, kempteni kiadás, 75. oldal) Dr. Harnacknak a gnosztikusokról szóló következő sorai megvilágítják, hogy kikre nézve, és milyen célból volt e mű korszükséglet.
„Ezek azok a keresztények voltak, akik megkísérelték a két akkori hatalom, a hellenizmus és a kereszténység szövetkezését és egyesítését. Ebből a célból fel kellett áldozniuk az Ószövetséget, hogy ezáltal bebizonyítsák, miszerint a kereszténység teljesen abszolút.”(251. oldal) A következő sorok világosan kifejezik, hogy kit tart a levél szerzőjének.
„Az Ószövetség olyan magyarázatában, mint amelyet állítólag Barnabás közöl ebben a műben velünk, már határozottan hellenisztikus bölcseleti elemeket találhatunk. Azonban, ha a Barnabásnak nevezett író szemléletét egybevetjük a többi hellenisztikus irányú gnosztikus szemléletével, úgy műveikben és felfogásukban igen nagy hasonlóságot fedezhetünk fel.”(252. 246. oldal) Kutatásunk eredménye tehát előttünk van. 1. Ahelyett, hogy egy apostoli bizonyságról lenne szó, az úgynevezett egyházatyák által az apostolnak tulajdonított művel van dolgunk. 2. Ahelyett, hogy a szerző Pál útitársa lenne, világosan leleplezi magát, mint Hymeneus és Philetus szemléletbeli társa, tehát mint egy közönséges hellén filozófus Alexandriából. 3. Ahelyett, hogy igazi Isten-tiszteletre tanítana bennünket, azzal a hamis gnózissal akarja az olvasóit traktálni, amelytől Pál apostol óva int bennünket. 4. Ahelyett, hogy Isten szavát helyesen értelmezné, azokat képletes értelműnek veszi, és tagadja azok valóságos történelmi hátterét. 5. Isten ószövetségi rendeletei az ő szemében az ördög műve. 6. Ahelyett, hogy a Krisztusban ható isteni akarat titkát fejtené ki, hogy tudniillik, a pogányoknak be kell olvadniuk Izráel testébe, el akarja őket szakítani az ősi gyülekezettől. 7. Ahelyett, hogy az apostolok és próféták nyomán, akiknek Üdvözítője Krisztus, gyülekezeteket alapított volna, ő egy teljesen újat akart teremteni a keresztény világnézet és a görög filozófia egybemosásával. És valóban, keletkezett is egy új közösség ezen az alapon, a bukott kereszténység. 8. Ahelyett, hogy megállapítaná a keresztény szombati ünnep kötelezettségét, alapjában támadja meg ezt az isteni rendeletet. 9. A Biblia tekintélyének ilyen módon való tagadásában ezek a gnosztikus alkotások és vegyítések között a nyolcadik nap ünneplése jelenik meg az előtérben, mint aminek megtartása szintén teljesen elégséges ezen a bűnös világon.
„Minden egyházatya megegyezik abban, hogy a vasárnap ünnepét a szombati parancsra vezesse vissza. Kijelentik, hogy a szombat nem kötelező az egyházra nézve, a vasárnapot pedig Krisztus napjaként ünneplik szombat helyett. Az egyházatyák olyan távol voltak attól, hogy a vasárnap ünneplésének alapját az Ószövetségben keressék, hogy félő volt, miszerint a keresztény alapelvektől teljesen eltávoznak.”(Dr. Liebetruts A vasárnap ünneplése, 33., 35. oldal) Dr. Höfling a következőt mondja.
„Hogyan volna lehetséges, hogy se a Szentírás, se az első három század egyháza, ne tudjon semmit a szombat megváltoztatásáról, ha az az apostoli korszakban az tényleg végbement? Hiszen az első keresztények nem a vasárnapot ünnepelték szombat gyanánt, hanem a szombatot továbbra is megünnepelték a vasárnap mellett.”(Az ünnepekről, 21. oldal) Dr. T. Zahn ezt írja.
„Az első öt században egyetlen kereszténynek sem jutott eszébe, hogy a vasárnapot az Úr szombatjának nevezzék. Védelmi eszköz volt ez ellen az a tény, hogy a szombat továbbra is megtartotta eredeti elnevezését.”(A vasárnap története, 27. oldal) Dr. O. Zöckler szerint
„Az ünnepnap jelleme kizárta a böjtölést és az állva való imádkozást. A régi egyház nem rendelkezett úgy a vasárnapi munkaszünettel, ahogyan mi azt manapság tartjuk.”(Kézikönyv, II., 337. oldal) Ezek az egybehangzó bizonyságtételek eléggé mutatják, hogy az egyházatyák sohasem gondoltak arra, miszerint a vasárnappal helyettesítsék a szombatot. Kijelentették, hogy a szombat parancsolata nem kötelező rájuk nézve, de sohasem gondolták, hogy a vasárnap lépett a szombat helyébe. A vasárnapot csupán egy örömnapnak tekintették, ami mellett a szombat még nagyon sokáig fennmaradt. S mivel a Szentírás sehol sem írja elő a vasárnapi munkaszünetet, nem volt megtiltva a munka ezen a napon. A vasárnapnak sajátos fontosságot tulajdonítottak, amely homlokegyenest ellenkezik annak mai jelentőségével. S a mai vasárnap alapját mégis az úgynevezett egyházatyák vetették meg. E tekintetben bizonyára megszívlelhetjük Luther kijelentését.
„Ha Isten szavát csak az atyák magyarázatai után fogadjuk el, úgy cselekszünk, mint aki egy szeneszsákon át szűri meg a tejet.”(Asztali beszédek, 2686. oldal) Mi eldobjuk a szeneszsákot, és az atyák mondásai, az emberi és ördögi cselszövés és tudomány ellenére is, a tiszta írást és az evangéliumot fogadjuk el.
„Vajon mi indította a kereszténységet arra, hogy Krisztus feltámadásának napját minden héten megünnepelje? Mi az oka annak, hogy ezt a napot az Úr napjának nevezik?” „Mindezek a dolgok okát világosan látjuk, ha vallástörténeti alapon vesszük őket szemügyre. Ha valamely egyéb keleti vallásban találnánk a vasárnap megünneplését, és azt kérdeznénk, hogy vajon ki az az úr, akinek a vasárnap a szent napja, akkor csak ezt az egyetlen feleletet adhatnánk a kérdésre. »Az az úr egy isten, mégpedig a Nap-isten.«”A naiv emberhez nagyon közel áll, hogy a hét minden napja egy másik istené legyen. Ez a vallási szemlélet elsősorban keleten volt annak idején elterjedve. A hét első napja, amint ezt már a máig fennmaradt neve is elárulja, a babiloni számítás szerint a Nap-isten napja. [Angolul Sunday (Sun = Nap, mint égitest, day = nap, mint időegység). Ha a magyar jelentését nézzük, akkor régen vásár napja volt, vagyis munkanap.] Ha tehát az őskeresztény gyülekezet a vasárnap ünneplését átvette, közvetlenül egy pogány isten napját ünnepelte meg.
„Hogy mennyire a pogány vallásból ered a hét első napjának megünneplése, azt csak akkor látjuk világosan, ha a mitra nevű napimádás hitregéit elemezzük, mert ekkor látjuk, hogy ennek a vallásnak a hívei is megünnepelték ezt a napot.” „A vasárnapnak az első keresztények által való átvétele határozott korjelensége annak, hogy olyan szellemiségűek voltak, aminek alapja nem a Szentírásban, nem az evangéliumban, hanem idegen vallásokban van.”(Az Újszövetség vallástörténelmi megértéséhez, 73-76. oldal) Cumont a következő, megjegyzésre méltó adatokat közli.
Hasonlóképpen vélekedik M. Guizot.„A nap napját Mithrász hivői a hét legszentebb napjának tekintették.”
„A nap minden egyes napján elénekelték Mithrász énekét, és imát intéztek hozzá.”(Textes et monumentes figures rel. aux mystéres de Mithra, 119., 325. oldal) Dr. K. Hase így ír.
„Ahhoz, hogy a kereszténység a vasárnapot Krisztus feltámadásának emlékére ünnepli, nagyban hozzájárul a római Nap-isten napja. Később úgy fordították a dolgot, hogy Krisztust tekintették ama világosságnak, amelynek tiszteletére ezt a napot megszentelték.”(Egyháztörténelem, 38. oldal) Tertullian egyházatya következő szavai is nagyon jellemzők.
„Egyesek, akik szelídebben járnak el, úgy gondolják, hogy a Nap a keresztények istene, mivel tudvalevően kelet felé fordulva végezzük imánkat, és a Nap-isten napját, a vasárnapot örömnapnak tekintjük. Talán ti ezt kevésbé teszitek, hiszen ti vagytok azok, akik a vasárnapot a kalendáriumba bevettétek, s akik előnyben részesítve azt a megelőző nappal szemben, azon tartózkodtok a fürdéstől, illetve azt lehetőleg estig elhalasztjátok, amelyen megpihentek, és lakomát rendeztek.”(Ad nationes, 13. oldal) Itt lelepleztünk néhány titkos indokot, amely folytán éppen a vasárnapot választották ki. Hadd idézzük most dr. Hengstenberg szavait, hogy miképpen képzeli el ő a vasárnap jelentkezését. Miután már a purim (vagyis Eszter zsidókat megmentő tettének ünnepe) és a templomavatás ünnepére rámutatott, a következőképpen válaszol.
„Bizonyos, hogy teljesen magától keletkezett, mint ahogy az egyes népek övéiknek, nagyjaiknak, királyaiknak és jótevőiknek születése napját megünneplik.”(165. oldal) Ami keletkezésének idejét illeti, Grimelund püspök révén arról értesülünk, hogy ez a második század első felére esik. Fokozatos keletkezését Rosseck szuperintendens bizonyítja.
„A vasárnap nem azonnal lépett a szombat helyébe a kereszténység körében.”(A vasárnap kérdése, 17. oldal) Mi készséggel elismerjük, hogy a vasárnap nem keletkezett hirtelen és önmagától, hanem fokozatosan, mint a purim az Ószövetségben; azaz az első keresztények pénteken és vasárnap szívesebben foglalkoztak gondolatban az üdvtörténet nagyobb eseményeivel, mert azok ezeken a napokon játszódtak le. Csakhogy, amíg a purim és egyéb ilyen emlékünnep a legkevésbé sem szorította háttérbe a szombatot, addig a vasárnap teljesen kiszorította. A régi, görög iskolákban tanult keresztényeknek az a törekvése, hogy a kereszténységgel és a görög bölcsészettel kapcsolatban kiegyezésre jussanak, olyan célból történt, hogy ezáltal a műveltebb görögöket is megnyerjék, mert ezek szemében a keresztény tanítás maga egyszerűségében nevetséges volt. Ugyanilyen célból az Ószövetség szellemiségét vizsgálva arra az eredményre jutottak, hogy a zsidók sohasem voltak Isten kiválasztott népe, mert az a tény, hogy az üdvösség a zsidóktól származik, sértette a görögök és rómaiak büszkeségét. S amikor az Ószövetség feláldozásával az isteni törvényeket is elvetették, a szombat helyett tényleg nem választhattak megfelelőbb heti munkaszüneti napot, mint a vasárnapot, ami központi helyet foglalt el a kereszténység körében, mivel Krisztus ezen a napon támadt fel. A pogányság körében pedig azért volt népszerű a vasárnap, mert ez legfőbb istenük napja volt. Különben is, a legjobban megfelelt egy közös alap megteremtésének. A munkától való tartózkodást azonban nem tették kötelezővé, hanem mindenki szabad elhatározására bízták, hogy az örömnapot miként töltse el. Ezzel aztán az emberek hamar beleélték magukat az új ünnepbe. Annak ellenére, hogy a cél szép volt, mégis, egy újabb, mesterkélt szellemiség kezdett uralkodni, amely sem az Ó-, sem az Újszövetségből nem származott, csak a napimádást vezette be. Ennek vezetése alatt a törvénytelenség elterjedt, s éppen e látszólag helyes cél, a hitehagyás eszköze lett.
„A városok bírái, lakosai, a művészeti ágakkal foglalkozók, pihenjenek meg a Nap tiszteletre méltó napján, de a földművesekVizsgáljuk meg a 321. március 8-án keletkezett következő rendeletet is, hogy teljes képet nyerjünk a császár pogánysággal kevert vallásos meggyőződéséről.teljes szabadsággal művelhetik földjüket, mert gyakran előfordul, hogy egyetlen más napon sem lehetséges a szántóföldet és szőlőt úgy megmunkálni, mint éppen ekkor. Azért azt az előnyt, amelyet a mennyei gondviselés nyújt nekünk, ilyen rövid idő miatt ne szalasszuk el.”
„Konstantinus nyomatékosan elrendeli, hogy ha a villám a császári palotába vagy egyéb nyilvános épületbe becsap, ősi szokás szerint erről az állatok belső részeinek vizsgálóit azonnal meg kell kérdezni, és róla azonnal jelentést kötelesek tenni.”(Neander, Egyháztörténelem, II., 28. oldal) A szükséges magyarázatokat dr. Zahn könyvéből idézzük.
„ Nagy Konstantinnal az egyház egy újabb korszaka kezdődött, és egy újabb periódus a vasárnapra nézve. Az egyházi és keresztényi szokásokra, amelyek eddig a legnagyobb ellenségeskedésben éltek az államhatalommal, most ráragyogott a császári kegy.”Amikor Konstantin 321. március 7-i vasárnaptörvényét kiadta, még sem belsőleg, sem külsőleg nem volt keresztény. Parancsolatában nem is hivatkozott az egyházra, nem is adott annak a napnak keresztény elnevezést, hanem meghagyta annak sokat jelentő pogány nevét: „a Nap tiszteletre méltó napja”.
„Amikor Konstantin elhatározta, hogy a kereszténységet az állam hivatalos vallásává teszi, az a hatalmas gondolat lebegett a szeme előtt, hogy az egész államban egy egységes vallást tesz uralkodóvá, amely a kereszténységet is magában foglalja. Ennek a hatalmas munkának volt az első lépése a vasárnapi munkaszünet általánosan való kötelezővé tétele.”(A vasárnap története, 40. oldal) Dr. Gieseler Egyháztörténet című munkájának I. kötetében ez olvasható:
Egyháztörténet című munkájának I. kötetében, a 226. Dr. A. Zöckler a következőket írja.„Azáltal, hogy Krisztust gyakran együtt ábrázoltatta Apollóval és a Nappal, főképpen pedig ama tény által, hogy a Nap tiszteletre méltó napját, a vasárnapot Krisztus ünnepeként az egész birodalomban általános érvényű kötelezettséggé tette, a császár, országának két leghatalmasabb és legellenségesebb vallását akarta egymással békés kiegyezésre bírni.”
„Az első hatósági rendelet, amely a vasárnap megünneplését elrendeli, 321-ből, nem támaszkodikZöckler Realenciklopédia című műve XVIII. kötetének 522. old. Dr. Schaff ezt írja.semmiféle ószövetségi szombattörvényre, csak azt parancsolja meg, hogy a Nap-isten napját tiszteletben tartsák.”
„Nagy Konstantinus, eleinte, csakúgy, mint apja, a platonikus vallási keverék értelmében, minden istent imádott, mint láthatatlan hatalmat. Apolló Nap-istennek 308-ban még gazdag ajándékokat mutatott be, 321-ben pogány szokás szerint még megkérdezte az állati belsőségek vizsgálóit valamely nyilvános szerencsétlenség alkalmával, később, 330-ban újabb fővárosát, Bizáncot a keresztények és a pogány szerencse istenének oltalma alá helyezte, s életének végéig megtartotta a Pontifex Maximus, a pogány vallás legfőbb papjának és méltóságának címét. Érmei az egyik oldalon Krisztus nevének betűit, a másikon pedig Apollót ábrázolták, „Sol invictus”, azaz „legyőzhetetlen Nap” felírással, amely kettős vonatkozást tartalmaz Krisztusra éDr. Schaff Az ősi egyház törté nete című művében, a 451. oldalon Dr. Schaff leírja, hogy mi lett később a pogány egyház pontifex maximusából.s Apollóra.”
„Az állami kereszténység korszaka a legrettenetesebb fejetlenséggel kezdődött. A császár, aki egyáltalán nem volt keresztény, nem volt megkeresztelve, sőt, még a kereszténység alapelvei tekintetében sem kapott semmiféle oktatást, keresztényi beszédeket intézett a néphez, az általános szinóduson elnökölt, s az egyház legfőbb püspökének nevezte magát.”Dr. Schaff :Az ősi egyház története 544. Ez a nagygyűlés 325-ben Niceában folyt le, és egyedüli célja az volt, hogy a húsvéti ünnep körül keletkezett vitában végérvényes döntést hozzon. Ugyanis Viktor római püspök már 196-ban arra akarta kényszeríteni az előázsiai keresztényeket, hogy a húsvétot vasárnapi napon tartsák, de sikertelenül, mert ezek továbbra is Niszan 14-én ülték meg azt, tekintet nélkül arra, hogy az a hét melyik napjára esett. De most, miután a császári kegy sugarai a római püspökre ragyogtak, a császári hatalom segítségével igyekezett minden keresztényt akarata követésére kényszeríteni. A császár maga tartotta a beszédet.
„Miután kötelességünk, hogy az Úr gyilkosaival semmiféle közösségünk se legyen, elhatároztuk, hogy a szent húsvéti ünnepet mindenütt ugyanazon a napon tartjuk meg, azért fogadjátok ezt az igazán isteni parancsolatot jó szívvel, mert mindaz, ami a püspökök gyűlésén történik, isteni akaratra vezethető vissza.”(Hefele, A zsinatok története, I., 326. oldal) Miután elégséges megbízható forrással rendelkezünk, lehetőségünk van az első vasárnaptörvényt megvizsgálni. A második században a görög bölcsészettől megterhelt kereszténység szándéka megvalósult. Konstantin, papja volt Krisztusnak és Apollónak is, pontifex maximus, és pápa, császár és pap, aki semmiféle közösségben sem akart lenni a gyűlölt zsidó néppel. Hatalmi szavával megpecsételte a két hatalmas vallás között az egyesülést, amennyiben a pogány vasárnapot rendelte el a kereszténység munkaszüneti napjává. Ezzel bölcsészet és kereszténység, Krisztus és Apolló, pogány és keresztény, hosszú időre összeölelkezett egymással. Ami pedig a szombati nyugalom tilalmát illeti, ezt első ízben a laodiceai gyűlésen hozták meg 364-ben. A következőkben közöljük a 29. és 16. kánont.
„A keresztények pedig ne zsidóskodjanak, és szombaton ne pihenjenek, hanem dolgozzanak, az Úrnak napján ellenben,(Hefele, I., 767., 762. oldal) Egyházi átokkal fenyegették meg a szombat hűséges megszentelőit, ha továbbra is tartózkodnak ama napon a munkától, azért, hogy az emberek szemében megsemmisítsék annak szentségét. Másrészt azonban a szombaton tartott Isten-tiszteleteket érintetlenül meghagyták. A vasárnapi munkaszünetet ellenben ismét a lelkére kellett kötni a híveknek. Figyelemre méltó, hogy a munkaszünetet csak abban az esetben kívánják meg, ha az lehetséges. Milyen ellentét van az isteni törvény és a tehetetlen emberi rendelet között! Isten törvényét sokan, minden tilalom ellenére, továbbra is hűségesen megszentelik, míg mások az emberi rendeleteket minden parancsolat ellenére is folytonosan megszegik! 416-ban Innocent római püspök továbbmegy, és elrendeli, hogy szombaton úgy böjtöljenek, mint pénteken, mert ezeken a napokon Krisztus a sírban feküdt, és mert valószínűleg az apostolok is böjtöltek ezeken a napokon. (Schröckh, VIII., 145. oldal) A keleti egyház ezt a rendeletet erélyesen visszautasította, végtelen civakodás támadt belőle, és később ez is oka volt a keleti és nyugati egyház kettészakadásának. (Hauck, VI., 54. oldal) De a szombat még mindig fennállt, mert hiszen György a következőképpen prédikált Nizzában, 372-ben.amennyiben lehetséges, megpihenjenek. Ha pedig zsidóskodnak, úgy zárassanak ki a kereszténység köréből.” „Hogy szombaton az evangéliumok és a Szentírás egyéb igehelyei felolvastassanak.”
„Milyen szemekkel nézel a vasárnapra te, aki a szombatot megszentségteleníted? Nem tudod, hogy ez a két nap egymásnak testvére? S aki az egyiket kevésre becsüli, megveti a másikat is.”(De Castig, II., 744. oldal) Továbbá, Asterius püspök az V. század elején így ír.
„Egy szeretetre méltó páros ez a két nap… mert mint anya és dajka, gyűjti egybe a népet; a tanítókat a szószékre szólítja, hogy a tanítókat és tanítványokat a lelkekről való gondoskodásra intse.”(Hom. ed. Rubenius, 61. oldal)
„Nem az apostolok, nem az első keresztények, nem is a zsinatok, hanem a középkori egyház az, amely a vasárnapra a szombat bélyegét és nevét helyezte.”(A vasárnap története, 46. oldal)
Dr. Zahn így ír. „A germán államok törvényhozóinak jogában állt a félvad törzseket a vasárnap megünneplésére szorítani, ha kellett, erőszakkal is. Ez az ünneplés elsősorban a munka beszüntetéséből állott.” „Ennek a törvényhozásnak egy új teológiai tan állt az oldalán, tudniillik, úgy vélték ekkor már a keresztények, hogy a vasárnap megtartása azonos a Mózes által elrendelt szombat megszentelésével.” „Eleinte, úgy látszik, lassan vált általánossá ez a tudat, de később mindinkább beleélték magukat, mert 538-ban az orléans-i zsinat ezen alapelv gyanánt kimondott határozatára támaszkodva, körlevélben kijelenti, hogy az egyház régebbi tanítói a szombat minden dicsőségét a vasárnapra helyezték át, és rettenetes történeteket meséltek el arra nézve, hogy Isten milyen szigorúan sújtja azokat, akik a vasárnap szentségét megszegik.”(A vasárnap története, 42-44. oldal) Az 585-ben tartott makoni zsinat a parasztokat már ostorozással, a bírákat hivatalvesztéssel fenyegette meg, abban az esetben, ha vasárnap valamilyen munkát végeznek. A vasárnap megünneplésének ezt a szigorú módon való kötelezővé tételét úgy indokolta meg, hogy a vasárnap az Úr napja, amely bűnbocsánatot és újjászületést hozott nekünk. Childebert király második határozata 596-ban a rabszolgákat jobb karjuk levágásával fenyegette meg, ha a vasárnap szentségét megszegik. Mivel pedig ezek a rendeletek sem voltak elégségesek, hogy a vasárnap megünneplését általánossá tegyék, Istent és az Ő szentjeit használták fel erre a célra. S tényleg, számtalan csodálatos eseményről szóló legenda keletkezett ebben a korban, s ezek mind azt akarták bizonyítani, hogy Isten milyen súlyosan és milyen közvetlenül bünteti a vasárnap és ünnepek megszegőit. Különösen György tours-i püspök volt nagyon termékeny ilyen legendák költésében. (A német egyházjog története, II., 458. oldal) Ehhez járult Krisztusnak a Mennyből származó levele, amely hol itt, hol ott bukkant fel, és amelyet a Jeruzsálembe zarándokló keresztényeknek hatékony amulettként adtak el. Hogy azután a zsinatok is kihasználták ezeket az alkalmakat, azt bizonyítja a párizsi zsinat 829-ben kelt határozata:
(Mansi, XIV., 568. oldal) Azonban ezeken a rettenetes csodás dolgokon és mennyei leveleken kívül még Isten szavát is el kellett csavarniuk, hogy így a szombat szentségét és elrendelését a vasárnapra vonatkoztassák, mint ahogyan ezt a 791-ben Friaulban tartott zsinat 13. kánonja is mutatja.„A keresztényi erkölcs igen tiszteletre méltó napként hozta be az egyházba a vasárnapot az Úr feltámadásának tiszteletére, az ősöknek az egyházból származó megbízható hagyománya alapján. Közülünk sokan látták, hogy számos embert azok közül, akik ezen a napon dolgoztak, a villám sújtott agyon, mások megbénultak, sokat pedig látható tűz emésztett meg… Mindezekből nyilvánvaló, hogy Isten a legnagyobb tiszteletben tartja ezt a napot. Azért felhívjuk elsősorban a papok, a királyok és hűséges emberek figyelmét, hogy e nap iránt, az eddig elmulasztott megfelelő tiszteletet, a jövőben minden elképzelhető igyekezetükkel törekedjenek megadni.”
„Mi ezennel megparancsoljuk minden kereszténynek, hogy az Úr napját szombat estétől kezdve, a legnagyobb tisztelettel és Isten-félelemmel ünnepeljék meg.”
Ez tehát az a gyönyörűséges szombat, amelyről a Szentírás beszél.
„Aki ezen a napon valamilyen munkát végez, tehát vétket követ el, haljon meg. Mert ha a Szentírás arról a szombatról beszél, amit a zsidók és a mi parasztjaink ünnepelnek meg, akkor sohasem teszi hozzá, hogy gyönyörűséges és az én szombatom. De hogy különbséget tegyen a két ünnep között, azért teszi itt hozzá, hogy az enyém, tudniillik, az én, és nem a ti gyönyörűségetek, ami nincs megszentségtelenítve régi ünnep által.”(Mansi, XIII., 851. oldal) Csodás események, mennyei levelek, az Írás félremagyarázása és szellemiségének megcsúfolása, párosulva a legszigorúbb zsinati határozatokkal és fenyegetésekkel, végül megtette a kívánt hatást, a vasárnap lett az Úr becses szombatjává, az Úr gyönyörűségévé. Az igazi szombatot ezzel szemben minden szentségétől megrabolták, s ámbár néhány hűséges ember továbbra is megőrizte annak szentségét, nagy György pápa őket már az Antikrisztus hirdetőinek nevezi, s így a szombat végül az Antikrisztus jele lett a szemükben.
„Már a Karolingek uralma alatt általánosan elterjedt a nyugati kereszténység között az a felfogás, hogy a vasárnap a szombatot helyettesíti, s éppen ezért a tízparancsolatnak, illetve a Szentírásnak minden, a szombatról szóló törvényét a vasárnapra vonatkoztatták. Alkuin 800 körül kijelentette a zsidó szombatról, hogy ’annak megünneplését joggal helyezték át vasárnapra’”.Nagy Károly 787-ben ezt mondta:
„Elrendeltük, egybehangzóan azzal, amit az Úr törvényében megparancsolt.”S a keleten VI. (Bölcs) Leó 884-ben felfüggesztette a Konstantin által hozott gyengébb vasárnapi rendeleteket,
„a Szentlélek és az általa megszentelt apostolok szándékának megfelelőbbeket hozott”(Hauck, XVIII., 523. oldal).
„A vasárnap ilyen módon való magyarázása mélyebb hatással volt a fejedelmek és a nép lelkiismeretére. Az utóbbira azáltal lehetett különösen hatni, hogy megmutatták neki, miszerint isteni parancsolaton alapszik a vasárnap megtartásának elrendelése. Továbbá, végtelenül hízelgett az egyháznak is, hogy önkéntes rendeleteit a kereszténység lelkiismereti kérdésévé tehette.”(Dr. Zahn, 44. oldal) Nézzük azonban a skolasztikusokat. Skolasztika alatt a 11-16. század tudományos teológiáját értjük. A Louvre egyik rajza találóan jellemzi. Aquinói Tamás, „az egyház tanítója” Arisztotelész és Platón, a két pogány bölcsész között trónol. Napsugár árad szét a kebléből, könyvei az ölében pihennek, s történelmi álláspontját a következő felírás jelzi.
„Tényleg ez az egyház világossága, ez az útja minden tannak.”Amíg a skolasztikusokra nézve a Szentírás és az azt magyarázó egyházatyák hagyománya volt az igazság kizárólagos forrása, Arisztotelész bölcsészetét is segítségül hívták. Az így keletkezett új törvény, magában foglalja a pogány bölcsészek természeti törvényeit, a tízparancsolatot és az újszövetségi előírásokat. A tízparancsolat a természeti törvényekkel, egy kivételével, teljesen megegyezik. Tanításaik szerint, a szombat parancsolatának tulajdonképpeni magva Isten nyugalma, amit a Paradicsomban való megpihenéssel jelzett, és az örök szombati nyugalommal megvalósított. Tehát a szombat egy szellemi törvény, és a bűntől való megpihenéssel tartjuk meg azt igazán. Az Ószövetség testi pihenése a hetedik napon csak az árnyéka volt ennek a valódi nyugalomnak. Ezt tudva, az egyház elég erősnek és elhivatottnak érzi magát, az általános szokásra támaszkodva, a vasárnap szellemi szünnapnak való elrendelésére. Jóllehet, nem a régi isteni törvény alapján történt ez, de mert az újabb, magasabb törvénynek megfelelően, így mégis, Isten beleegyezésével. Ezt a magyarázatot a híres Hales Sándor erkölcsdogmatikai teológiájából merítettük, amely a hírneves tridenti katekizmushoz kapcsolódik. Ugyanebből idézzük a következőket is.
„Miután a keresztények nem veszik szó szerint a Szentírás kijelentéseit, hanem azt tekintik, hogy azok szellemi értelemben mit jelentenek, így hát megtartják a szellemi szünnapot, a vasárnapot, nem éppen isteni törvény alapján, de azért a harmadik, illetve a negyedik parancsolatban foglalt isteni törvényeknek ezen a napon való betartására teljes mértékben kötelezve érzik magukat. Többek között teljesen tartózkodnak a munkától és a világi gondoktól.”(VIII., 643. oldal) Sajátságos, hogy a szombatra vonatkozó bibliai parancsolatokat nem csupán a vasárnapra, hanem minden ünnepnapra is kiterjesztik, amelyeket az egyház önkényesen teljhatalmi jogánál fogva rendelt el. Ennek megfelelően mondta dr. Eck annak idején, 1519-ben a következőket Luthernek.
„A szombatot a Szentírás többszörösen megparancsolta. Nos hát, sem a Szentírásban, sem az evangéliumokban, sem Pál írásaiban, sem egyebütt, a Bibliában egyetlen helyet sem találhatsz, amely arról szólna, hogy a szombat érvényét veszítette, és helyébe a vasárnap lépett, aminek folytán nyilvánvaló, hogy az apostoli egyház írás nélkül, saját hatalmából rendelte el azt. Ha tehát az egyháznak elég hatalma van ahhoz, hogy a Szentírás rendelése nélkül a vasárnap megünneplését bevezesse, miért ne lenne elég hatalma, hogy egyéb ünnepeket rendeljen el írás nélkül? Ha ezt nem ismered el, hanem az egyháztól elszakadva, a puszta Szentírásra helyezkedsz, úgy tartsd a szombatot a zsidókkal együtt, amely napot a világ teremtésétől kezdve megtartották.”(Enchiridion, 79. oldal)
Ennek visszhangját találjuk az 1531-i ágostai hitvallás 28. szakaszában is. „A katolikusok azt is mondják, hogy a tízparancsolatnak a szombatra vonatkozó törvényét a vasárnapra változtatták, és egyetlen példát sem tartanak olyan nagyra, mint éppen a szombatot. Ezzel azt akarják bizonyítani, miszerint az egyháznak olyan nagy a hatalma, amellyel még a tízparancsolatot is felfüggesztheti, azáltal, hogy azon valamit megváltoztat.”Hogy a katolikusok és a protestánsok közötti ellentéteket lehetőleg elsimítsák, egybehívták 1545-ben a tridenti zsinatot. 1562. január 18-án a reggiói püspök beszédében kijelentette, hogy a hagyományokat a Szentírás fölé kell emelni. Az egyház tekintélye már csak azért sem lehet a Szentírásnak alávetve, mert hiszen az egyház nem Krisztus parancsára, hanem saját tekintélyével helyezte át a szombatot vasárnapra. Ezzel kijelentették, hogy a hagyomány nem régiséget, hanem folytonos sugallást jelent. (Kánon és hagyomány, 263. oldal) Caspar del Fossa érsek beszédének említett helye így hangzik.
„Az eretnekek álláspontja manapság olyan, hogy semmire sem tudnak hivatkozni, hanem csupán Isten szavának leple alatt akarják az egyházat romba dönteni.” „Elsősorban az egyház tekintélye adja a Szentírásnak a legnagyobb tiszteletet, mert amíg az egyik oldalon olvasásra ajánlja azt, és istenesen értelmezi, érthetetlennek látszó pontjait megmagyarázza, akik ellene támadnak, azokat kiátkozza, addig másrészről az egyház tekintélye alapján szűntek meg a Szentírásban foglalt különböző törvények. A szombat, a Szentírás legkiválóbb napja, a vasárnapra helyeztetett át.” „Ez, és más törvények nem Krisztus rendelése folytán szűntek meg, mert hiszen Ő azt tanította, hogy nem azért jött, hogy a törvényt megszüntesse, hanem, hogy betöltse azt, hanem kizárólag az egyház tekintélye változtatta meg azokat. Ha tehát ezeket a változásokat megszüntetnénk, akkor mi bizonyítaná be az eretnekekkel szemben az egyház igazságát, s ki törné meg makacsságukat?”(Mansi, XXXIII., 526-533. oldal)
A vasárnap tanának a katolikus egyházon belül való fejlődésének történelmi anyaga előttünk van, s az eredmény a következőképpen hangzik. A vasárnap az egyház hatalmi teljességének jele, Isten szava, ideje és törvénye felett. Az egyház legnagyobb tekintélye tesz erről bizonyságot, miközben büszkélkedik vele, hogy Krisztus rendelése nélkül, Isten törvénye ellenére, a szombatot a vasárnapra helyezte át. Jóllehet, az egyházatyák határozottan tiltakoztak az ellen, mintha a vasárnapot a Biblia szombati törvénye alapján rendelték volna el, az atyákra hivatkozó egyház mégis reá vonatkoztatta a Szentírás összes szombati törvényét. Habár ők sohasem nevezték a vasárnapot szombatnak, a középkori zsinatok mégis ezzel a névvel tüntették ki. Miközben az egyházatyák zsidósnak nevezték azt, ha a zsidókból lett keresztények szombaton tartózkodtak a munkától, Istennek csodákat kellett tenni, hogy így mutassa meg haragját azok ellen, akik a vasárnapot megszentségtelenítik, sőt, a zsinatoknak és a világi uralkodóknak szigorú törvényeket kellett hozniuk a vasárnapi munkaszünet mellett. Ha Isten az erkölcsi és természetes szükségletnek megfelelően, teremtése emlékéül egy heti emléknapot és munkaszünetet rendelt el, ez ceremoniális törvény, ha azonban az egyház erejének dokumentálása heti szünnapot és egyéb, számos ünnepnapot rendelt el önkényesen, az természetes, az erkölcsi és az örök törvénynek megfelelően történik. Ehhez járul még, hogy a középkorban a pápák és fejedelmek együttesen rántottak kardot, hogy az eretnekeket kiirtsák, akik ezek ellen az esztelenségek ellen tiltakozva kijelentették, hogy ők hívek maradnak Isten törvényeihez, tehát a szombat parancsolatához is. Az igazság vértanúinak kiontott vére és azoknak levágott keze, akiknek a vasárnapi munkaszünet megrontása miatt kellett ilyen súlyosan bűnhődniük, legtöbbet mondó jellemzését képezi a ennek az újabb törvényen alapuló örömünnepnek. Egyúttal ez képezi Dn.7,25. beteljesedésének legfőbb bizonyságát. (Apológia, 27. szám) Még jellemzőbb Calvin következő kijelentése.„akik úgy gondolkodnak, hogy a vasárnap a szombatot akarja helyettesíteni, azok nagyon tévednek”. „Haszontalan vitatkozásokat folytatnak ezek a törvény megváltoztatásáról, az újszövetségi ceremóniák, szombatra történő átváltoztatásáról, amelynek okát az a téves hit képezi, miszerint a kereszténységnek is bírni kell a zsidó levitikus törvényeknek megfelelő ceremóniákkal, és hogy Krisztus megparancsolta a tanítványainak és a püspököknek, hogy újabb törvényeket és ceremóniát találjanak ki, és rendeljenek el, amelyek betartásával az üdvösséget el lehet nyerni.” „Egyesek tehát azt vitatják, hogy a vasárnapot meg kell ünnepelnünk, jóllehet, nem Isten rendeléséből. Sőt, szabályokat állítanak fel arra nézve, hogy ünnepnapokon milyen mértékben engedhető meg a munka. Mindezek azonban csak a lelkiismeret csapdái.” „Az ellenfelek abban az álomban ringatják magukat, miszerint Krisztus azért jött, hogy Mózes törvényeit eltörölje, s hogy helyettük tökéletesebbeket és jobbakat hozzon, amelyek által az emberek a bűntettek bocsánatát elnyerik. Azonban ezekkel a haszontalan és ostoba gondolatokkal elnyomják Krisztust és jótéteményeit.”
„Így tehát megdől a hamis prófétáknak - akik a múlt századokban a népet félrevezették - olyan fecsegése, hogy ezekből a törvényekből csak a ceremoniális részt törölték el, amely egy határozott naphoz, a hetedikhez ragaszkodik, de a törvény erkölcsi részét, hogy tudniillik a héten egy napot meg kell ünnepelni, továbbra is meghagyták. Azonban ez nem más, mint a zsidók bosszantására egy másik napot megünnepelni, de még mindig megmarad egy napnak a babonás megszentelése.”(Oktatás a keresztényi hitben, 2. ív, VIII. fejezet, 34. oldal) A legtökéletesebben K. Hollensteiner fejezi ki a protestánsok idevonatkozó felfogását.
(Buchrucker, A harmadik parancsolat, 50. oldal) Dr. Zahn kijelenti, hogy a reformátorok a középkornak a vasárnapra vonatkozó felfogásával homlokegyenest ellenkező álláspontra helyezkedtek. Dr. Zöckler elmondja, hogy a német protestánsok, szakítva a középkori vasárnapi elméletekkel, arra az álláspontra helyezkedtek, amelyen az ókori kereszténység volt. (Hauck, XVIII., 524.) Ezek a kijelentések a katolikus egyház által felállított összes vasárnapelmélet csődnyilatkozatát jelentik. Mosheim egyháztörténet-író elmondja, miképpen vélekedtek e tekintetben a reformátorok.„Az evangéliumon alapuló kereszténység egységes felfogása e tekintetben az, hogy ennek a napnak a megünneplése sem ó-, sem újszövetségi előíráson, sőt, egyáltalán semmiféle isteni törvényen nem alapszik, hanem kétségtelenül tisztán egyházi rendelés, egy emberi intézmény.” „A vasárnap sem az ó-, sem az újszövetségi törvényeken, avagy üdvrendeleteken nem alapszik, hanem kizárólag egyházi intézmény. Bibliai szempontból ezen nem lehet változtatni, bárhogy csűrjük-csavarjuk is a dolgot.”
„A reformátorok tehát a keresztények vasárnapját teljesen tönkretették a zsidók szombatjával, és bebizonyították, hogy a vasárnap semmiképpen sem helyettesítheti a szombatot, hanem csupán egy olyan emberi intézmény az, amit a tudatlan nép javára találtak ki, s amit a keresztényi szabadság címén továbbra is meg lehet tartani.”(Erkölcstan, V., 442.) Ez tökéletes csődöt jelent. Továbbá Oschwald prédikátor pályadíjat nyert művében, „A keresztény vasárnap” címűben írja:
„Elsősorban a reformátoroknak állt érdekében a katolikus egyház ceremóniákká süllyedt intézményeit igazi fényükben bemutatni, és azok ellentmondásait felfedni. Még a protestánsok hitvallásai sem tartalmaznak határozott elveket a vasárnapra és egyéb keresztényi ünnepekre vonatkozólag.”(Oschwald A keresztény vasárnap 65. oldal) A poroszországi evangélikus egyháztanács 1850-ben a hatóságnak átadott egy emlékiratot, amiben a következő kijelentést találjuk:
„A reformáció korában a keresztény vasárnap tana befejezetlen maradt.”Dr. Stier a szombat parancsolatára vonatkozó lutheri felfogást a következő jogos bírálatban részesíti.
(Segédkönyv, 30. oldal) Továbbá, Rische lelkész írja.„Talán ez az egyedüli parancsolat, amelynél Luther a Biblia isteni szavát úgyszólván megváltoztatja.”
„Évről évre tanítják az iskolákban a szombat parancsolatát, s ilyenkor mindig meg kell jegyezni azt az elméletet, hogy Isten tulajdonképpen egyetlen határozott ünnepnapot sem rendelt el. Tehát arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy a reformátorok nem érezték magukat arra hivatva, hogy egy olyan ünnepnapot rendeljenek el, amely az isteni Ige és a külvilági követelményeknek és igényeknek is mindenben megfeleljen.”(Rische Vasárnapi munkaszünet, 80. oldal) Befejezésképpen még dr. Zöckler szavait halljuk arra nézve, hogy milyen viszonyban van az elmélet a gyakorlattal.
„Az ágostai hitvallás 28. pontja határozottan tiltakozik a szombat áthelyezésének elmélete ellen.” „Ami a gyakorlatot illeti, mégis, a legnagyobb szigorral jártak el. Így például a stralsundi szuperintendens, Freder hevesen tiltakozott az ellen, hogy vasárnap menyegzőt tartsanak, és 1548-ban egy társát meg is támadta, amiért az a szabad vasárnapról szóló elmélet alapján, megengedte menyegzők vasárnapi megtartását.”(Hauck, XVIII., 524.) A reformátorok a katolikus egyház azon tanát, hogy az egyház saját hatalma alapján megváltoztatta a szombatot a vasárnapra, s hogy ennélfogva a szombati parancsolat a vasárnapra vonatkozik, tévedésnek minősítették. Az újabb, jó törvényt álmodozásnak és ostoba gondolatnak, a szombat parancsolatának egy erkölcsi és ceremóniai részre való felbontását hamis próféták fecsegésének mondták. Annak megállapítását, hogy vasárnap és ünnepnapokon milyen mértékben engedhető meg a munka végzése, a lelkiismeret csapdájának bélyegezték. A római egyház vasárnapelméletének hatalmas épületét, amelyen a pápák, a zsinatok és a skolasztikusok évszázadokon át dolgoztak, s amely mindvégig a legfőbb büszkeségüket jelképezte, megvetéssel dobták félre. Azonban, sajnálatos, hogy ahelyett, hogy Isten szavához tértek volna vissza, s az evangélium ereje révén az Úr által megszentelt szombat megtartását rendelték volna el, csak az ősi keresztény gyülekezetek vasárnapi munkaszünetre vonatkozó elméletéhez tértek vissza, tehát csak a „szeneszsákhoz”. Az emberi intézmények, amelyeket a jó rend, a békesség és egység érdekében találtak fel, továbbra is megmaradtak, sőt, ezentúl még sokkal nagyobb civódások és viták alapja lett, mint eddig, mert a reformátorok bevették a katekizmusukba, s mint a tízparancsolat kiegészítő részét, törvényként hirdették: „Tartsd meg az ünnepnapokat.” Nem csoda, hogy az elmélet és gyakorlat már akkor sem fedte egymást! Ami pedig az akkor feltűnni kezdő, szombatot tartó keresztényeket illeti, a következő adat rendkívül jellemző.
„A Cseh-, Morva- és Magyarországon támadt, szombatot tartó keresztények ellen, akik az ószövetségi rendeléseket szó szerint akarták követni, s akik ellen Luther is többször fellépett, 1532-ben Schwenckfeldtől egy értekezés jelent meg, amelyben a legmesszebbmenő miszticizmussal igyekezett egy, a keresztény ünnepekre vonatkozó teóriát felállítani.”(Hauck, XVIII., 525.) Tehát a reformátorok is ugyanazzal a fegyverrel éltek a szombat parancsa ellen, mint amilyet a pápák, az egyházatyák és a skolasztikusok használtak. A titokzatosságot, a hamis gnózist és az egyszerű Ige szellemi értelemben való használatát vezették be. Ennek a műnek egy eredeti példánya a hamburgi városi könyvtárban van, s habár a szombatot tartó keresztények ellen van intézve, mégis, azoknak az evangéliumon alapuló igazságukról győz meg bennünket. Sajnos, még a reformátoroknál sem hiányzott a szellemi fegyveren kívül a testi fegyver, aminek Zwingli a legbeszédesebb tanúja. A reformátorok isteni munkát végeztek azáltal, hogy a hitet megtisztították, és a Bibliát ismét a nép kezébe adták. Nagy emberek is tévednek, s azt hisszük, manapság egy igazi keresztény sem osztaná Luther véleményét:
„Jakab apostol levele meglehetősen üres, mert nemigen bír evangéliumi jelleggel.”
„Már a reformáció százada vége felé elterjedt, és mindenfelé utat tört magának ama szofista fecsegés, amely ellen a protestáns egyház, mint a középkori egyház legélesebb ellentéte, határozottan fellépett. Ők is végletekbe estek. A középkori egyháznak a vasárnap ünneplésére vonatkozó elméletei terjedtek el ismét mindenfelé.”Rische lelkész így ír.
„Igaz, hogy Calvin még a szemét sem hunyta le, amikor a véleménykülönbség már emelgette a szárnyait a protestáns egyházban. Különösen a strassbourgi gyülekezet nem tudott belenyugodni, hogy a vasárnap minden bibliai alap nélkül lebegjen a levegőben.” „És most megtörtént a lehetetlen. A vasárnap elmélete még egy református egyházon belül is tért hódít magának.”A skót és angol puritánok az 1643-i westminsteri hitvallásukban az ószövetségi szombat minden szigorával bevették a vasárnapot, sőt, később állami törvényt csináltak belőle. Ezen túlmenően, az újabb meggyőződés teljesen átment a skót és angol nép vérébe. Minő kritikája ez Calvin tanának! A westminsteri hitvallás, amit a baptisták és a metodisták is a magukévá tettek, a következőket mondja.
„A természet törvényeiből következik, hogy időnként egy időszakot szabjunk meg Isten dicsőítésére. Isten Igéje elrendeli, hogy a hét nap közül egyet, mint szünnapot, örök időkön át megszenteljünk. Az Úr napját a világ végezetéig meg kell szentelnünk, mint a keresztények szombatját. A szombatot, vagyis az Úr napját teljes egészében munkaszünettel kell megszentelnünk.”Dr. Hengstenberg ismerteti ennek a tannak a fejlődését.
„A keresztény ünnepek folytán Angliában csakhamar kitört a háborúság. Az egyik párt nem akarta az ünnepeket megtartani, mert ezzel nem akart emberi rendelésekhez ragaszkodni. A másik párt viszont azt vetette eléjük, hogy a vasárnap is csak emberi rendelésből van.”(115. oldal) Az a protestáns „Aquinói Tamás”, aki a vasárnap igazi elméletét 1595-ben felállította, N. Bound volt. A hetedik napot egy örök genusnak nevezte. Ahogyan kétféle nem van, úgy van kétféle szombat, a zsidóké és a keresztényeké. Ez a tan csakhamar elterjedt, és ennek értelmében mondja a westminsteri hitvallás, „egyet a hét nap közül”.
„A vasárnapra vonatkozó szigorú felfogás okozta, miszerint ennek a napnak a megünneplése úgy elterjedt, hogy Angliába, Amerikában és Skóciában az egyedül uralkodónak nevezhető."”(Hengstenberg, 117. oldal) Azonban ez nem minden ellentmondás nélkül történt. A 17. század folyamán Angliában a vasárnapi ünnepre vonatkozó vitáknak nem szakadt vége. Ugyanilyen ügyek foglalkoztatták részben a hollandiai és részben a svájci teológusokat is. Még Németország lutheránus köreibe is behatolt ez a vallási vita, amit a puritánok idéztek elő. (Hauck XVIII., 526.) Ezek a viták olyannyira elmérgesedtek, hogy az államhatalomnak hathatós eszközökhöz kellett nyúlnia, amivel véget vethetett az áldatlan állapotoknak. (Hengstenberg, 120) Természetesen a protestáns szombat elrendelésénél is, csakúgy, mint a katolikus változatnál, hatékonyan támogatta az állam az egyházat.
„Csaknem közvetlenül a harmincéves háború után feltűnik számos rendőri intézkedés a vasárnap megszentségtelenítése ellen.”(Zahn, A vasárnap története 51. oldal)
Hogy pedig még a szabad Amerika Quaker állama is mennyire letért az evangéliumi szabadság alapjáról, azt legjobban Zinzendorf gróf tapasztalata mutatja. Amikor egy vasárnap egyházi éneket írt a lányával, megjelent nála a község bírája, és a király nevében megtiltotta nekik az írást, továbbá hétfőn a törvény elé idézte őket, ahol hat shillingre büntették meg. (Spangenberg, V., 1437.) Tehát Zinzendorfot, Isten emberét azért büntették meg, mert az evangéliumi szabadság vasárnapján egyházi éneket írt, jóllehet, Isten igazi napját lelkiismeretesen megszentelte. Ez túlszárnyalja még a farizeusok gondolkodásmódját is! Még csúfosabban bántak el egy John James nevű angollal, aki hetedik napot ünneplő baptista volt, s akit 1661-ben nyilvánosan kivégeztek. Feldarabolt testét a város kapuira függesztették, a fejét pedig a gyülekezeti helyisége elé, ahol mindhalálig hűségesen hirdette az isteni törvényt. (A baptisták története, 372. oldal) A hallatlan megtörtént. Amitől az egyházatyák óvakodtak, ami ellen mint hamis bölcsesség ellen a reformátorok harcoltak, az valóra vált a későbbi protestáns vasárnapban, amit a Biblia szombatjának tekintettek. Sőt, látjuk, hogy a katolikusok és a protestánsok együttesen járnak el a hetedik nap szombatját tartó keresztényekkel szemben. 
A 11. században elszakadt egy egyház, de ez csak egy újabb melléképület emeléséhez vezetett. Azonban veszedelmesebbnek látszott a helyzet a 16. században, amikor újabb építőmesterek kezébe került az építmény sorsa. Ezek, vizsgálódásuk eredményeként, megállapították, hogy szofisztikus alapon nyugszik az épület, de mivel látták, hogy a 2. századból is vannak fundamentumának maradványai, elvarázsolva ősrégi voltától, saját terveik alapján egy újabb, még hatalmasabb melléképületet emeltek. De mivel utódaik a sok vita ellenére sem tudtak az épület stílusában megegyezni, elhatározták, hogy visszatérnek a főépület stílusához. Tehát egy hatalmas épülettömeg áll előttünk, amely egy közös alappal bír, amit egyházatyák, skolasztikusok, császárok, pápák, teológusok és jogászok alapoztak meg, s amelynek építési költségeit egyház és állam közösen fedezte. Teljes befejezéséből csak a kupola hiányzik. Az épület célja felől különféle vélemények terjedtek el. Az eredeti célnak megfelelően, sokan örömünnep tartására szánták, mások angol-amerikai szokás szerint abszolút szünnapot, megint mások pedig a kontinens erkölcsei szerint csak részleges pihenőnapot alkottak belőle. De a vasárnap kifejezés a genus, amely mindezeket a fogalmakat fedi. A protestánsokra nézve, rendkívül kínos volt, hogy a katolikusok a katekizmusban azonnal a vasárnap elméletéről kezdtek beszélni. Dr. Döllinger a következő szavakban ismeri be a vasárnap tökéletes befejezése tekintetében való tehetetlenséget. „Általában szükségét érezték annak, hogy az annyira visszaesett vasárnapot újból megszilárdítsák, s a népet arra tanították, hogy szent kötelességüknek tekintsék a vasárnap szigorú megtartását.”Azonban ennek a munkának az útjában a protestánsok idevonatkozó hitelvei legyőzhetetlen akadályként állnak. Kraussold, Libetrud és mások kijelentik, hogy a reformáció alapelvei lehetetlenné tették a vasárnap általánosan kötelező törvénnyé tételét.
„A szombat a mózesi törvénnyel együtt érvényét veszítette, s a vasárnap elrendelését nem találjuk sehol sem az(Egyház és egyházak, 451., 452. oldal) Ma, a találmányok korában miért kell sokáig tanácstalanul vesztegelni? Vajon manapság, amikor minden cél elérésére szövetséget alapítanak, miért ne lehetne a vasárnap érdekében is egy világmissziós szövetséget alkotni? Dr. Zöckler írja, hogy miután Angliában, Amerikában, Németországban, Svájcban, egyebütt lokális érdekű egyesületeket alapítottak e célból, 1876-ban megalapították Genfben a nemzetközi vasárnapszövetséget. Azóta a szövetség ülésezett Párizsban, Stuttgartban, St. Louis-ban, s célját láthatjuk a 12. gyűlésükön szerkesztett kijelentésükből.Újszövetségben. Az egyház nem rendelkezik elég tekintéllyel ilyen ünnep elrendeléséhez, s az evangéliumi szabadság értelmében ilyen intézkedéseket ugyanúgy nem vagyunk kötelesek elfogadni, mint a böjt elrendelését. Hogyan értessük meg tehát a protestánsokkal a vasárnap megtartásának kötelezettségét? A harmincévi tanácskozások ebben az ügyben csak odavezettek, hogy meggyőzzenek bennünket e tekintetben való teljes tanácstalanságunkról.”
„Ki kell terjeszteni a csendes vasárnapi ünnep áldását a legszélesebb körökben, és ismét a vasárnapot kell a néperő megújító forrásává tenni.”Dr. Zöckler elmondja, hogy az általános törekvés hova irányul.
„A vasárnap és ünnepek megünneplésére vonatkozó népszokásokba komoly hagyományok bevezetése, a mezei és kézi munka e napon való csökkentése, a kereskedelem és ipari üzemek teljes szüneteltetése, a posta, a távírda és a vasút alkalmazottai vasárnapi és ünnepnapi munkaszünetének lehetőség szerinti kiterjesztése, eltekintve a különféle elméletektől, ez közös törekvésünk.”(Hauck, VIII., 528.) „A vasárnap nemzetközi szövetsége” a legsikeresebben küzd a vasárnapnak heti szünnapként való elrendeléséért az egész világon. Csakhamar a kész kupola díszíti a régi, tiszteletteljes épületet, és csakhamar közös áhítatra egyesülhetnek benne a nemzetek és fejedelmek, egyházi és világi méltóságok hordozói, munkások és tőkések egyaránt. Mindamellett mégis igaz marad dr. Zahn kijelentése.
„A vasárnap eredetére és történetére nézve, a valóságot ma már lehetetlen elmondani, és ez a tény késztette a hivőket arra, hogy egy költött történetet találjanak ki róla.”(A vasárnap története, 30. oldal) A bizonyítékokat a legjobb források alapján hoztuk. Mégis, jaj annak, aki nem tartja be! Általános kiközösítés vár rá, az egyház szerint bűntettet, az állam szerint kihágást követ el, embertársai megvetik, és mindennemű társadalmi érintkezést beszüntetnek vele. Dr. Zahnnal mi is elmondhatjuk,
„A történelem az élet mestere, amely az igazsággal egyidejűleg, a tévedések cáfolatát is közli velünk.”De ehhez a világi történelemhez egy isteni történelem is járul, amit már akkor megjövendölt a Szentírás, amikor a nemzetközi világvasárnap alapjai és tervei nem is léteztek.
Isten örök nyugalomnapja
A Jelenések könyve 14. fejezetében foglalt hármas angyali üzenet által egy olyan nép keletkezett, amely nemcsak a Megváltó közeli eljövetelébe vetett boldog reménység megvalósulását várja vágyakozva, hanem az Úr igazi nyugalomnapját is gyönyörűségessé tette, úgy, hogy nem szégyelli magát Hetedik Napot Ünneplő Adventista Egyháznak nevezni. Jól ismerik a feladatukat is, hogy tudniillik az Isten országának evangéliumát mindenkinek hirdessék bizonyságul (Mt.24,14). Csak „akkor jön el a vég”. Ennek megfelelően százszámra sietnek hírnökeik a földkerekség minden országába, hogy az örömhírt a világ minden tájára elvigyék. A legsötétebb világrészek közepén, a Viktória-vízesés vidékén, Német Kelet-Afrikában, az Aranyparton, egyebütt a legszorgalmasabb munkát fejtik ki, s immár több mint kétezer ember [1916-os adat!] hirdeti az evangélium üdverejének bizonyságát. Hasonlóképpen, fellelhetjük őket Kínában, Japánban, Koreában, Indiában, Kelet-Indiában, Elő-Ázsiában, Szíriában és egész Perzsiában is. A távoli Ausztráliában immár ezrek tartoznak az adventistákhoz, és az óceániai szigetek lakói örömmel üdvözlik Isten törvényét. Nem csupán Észak-Amerikában számlálnak tízezer és tízezer embert, de elterjedtek Dél- és Közép-Amerika és Nyugat-India minden államában. Európa valamennyi országában hirdetik az üzenetet, és ezren meg ezren tartják vissza évenként a lábukat az Úr szombatjának megszegésétől. Az isteni jövendölés beteljesedéseképpen egy fél évszázad folyamán több mint százezer ember gyűlt egybe bizonyságul a földkerekség minden országában, minden nyelv és minden nép közül. Majdnem negyven kiadóhivatal terjeszti a kegyelem utolsó üzenetének iratait folyóiratok, könyvek és traktátusok formájában, több mint hetven nyelven, a fiatalemberek ezrei töltik meg a földkerekség minden részén felállított misszióiskolákat, hogy az Úr szőlőjének munkásai legyenek, s végül, a legkülönbözőbb országokban több mint ötven gyógyintézet nyújtja a betegeknek és szenvedőknek a szükséges segítséget, vigaszt, gyógyulást és enyhülést. [Az adatok az 1916. évi helyzetet tükrözik.] Vallásuk alapja az egész Szentírás. Krisztus vére a megtisztulásukat, főpapi hivatala az engesztelésüket szolgálja. Isten törvénye életük zsinórmértéke. Szentlelke az erő, amelyet követnek, az Úr közeli eljövetele a reménységük, nyugalomnapja az örömük és az örök béke előíze. Grimelund püspök a következőket mondja. „Idáig még sohasem volt a hetedik nap általános nyugalomnapja a teremtményeknek, éppen ezért csak annál fenségesebb lesz, ha az egész világ az igazi szombati éneket zengi. A nyugalom az a cél, amelyet minden teremtménynek el kell érnie.”(74. oldal) Hogy azonban egyszer sokakkal az Úr trónja előtt zenghessük a szombat énekét, most, itt a kevesekkel meg kell azt szentelnünk. Vissza kell tehát tartani a lábunkat az Úr napján, újra fel kell építenünk azt a falat, amely hosszú nemzedékeken keresztül romokban hevert, és az Isten törvényén esett rést
segítenünk kell kitölteni, s az utat kell egyengetnünk, hogy az úr szombatja ismét közöttünk lakozzon. Ha tehát, kedves olvasó, Isten Lelke és ereje által engeded magadat erre indítani, s örömödet találod az Úrral való közösségben, akkor Ő a Föld magaslatára emel téged, s Jákob örökségében részesít. Akkor az Úr szombatján a megváltott Izraellel és a szent angyalokkal együtt énekelheted a szombati éneket. Íme, szabadon választhatod, ha akarod, az Úr által elrendelt szombatot, vagy az emberek által elrendelt vasárnapot. Kövesd Isten Lelkének és Igéjének értelmét. Címkék: szombat-vasárnap
