Okkultizmus, mágia, jóslás és a biblia álláspontja.

Az egyik gyerekkori emlékem, amikor édesanyámat áthívta a szomszédasszony, hogy egy csodálatos képességű jósnő van itt nála és hajlandó - csekély díjazásért - megmondani a jövőnket. Magunkban élő két ember voltunk, a szüleim elváltak és a megélhetési gondok közben jól jött volna valami bíztató hír.Nekem azt jósolta a jósnő, hogy apámtól pénzt fogok kapni.Erre várhattam, hiszen apám - az 50-es évek Rákosi diktatúrájában élő - nagyon szegény kisiparos volt, aki a "nép ellenségeként", mint a kizsákmányoló osztály tagja semmi jóra nem számíthatott. Örült, ha megélt a biciklik, motorok, varrógépek javítgatásából.
Szóval a pénz nem jött be. Azonban amikor az emberek sorsa ilyen, vagy hasonló válságos állapotokba jut, könnyen lehetnek áldozatai a hiszékenységre alapozott kecsegtetően rózsaszínűre mázolt jövőképnek. A biblia történetei között a számomra leginkább tanulságos egy zsidó király sorsa, aki egy "valódi boszorkány" jóslata után halt meg. A halálos fenyegetettséget egyébként valahol a lelke mélyén érezte is, ezért kereste fel a jósnőt és lett beteljesítője a végzetes kijelentésnek.  Azért az idézőjel, mert, az ilyenfajta történések mögött sohasem az emberekben lakó csodás képességeket - például a jövőlátást - kell érzékelni, hanem magát ez eleven ördögöt. Ez az Istenellenes hatalom a föld történelmének végéig hasonló, sőt hitem szerint még inkább felfokozott tevékenységekkel fogja elkábítani az emberiségnek azon rétegét, akik ma is és mindig "egy kicsit", csak egy éppen hogy apró kis jóslást, szerelmi rontást, vagy egyéb bóvlimesét fogadnak be életükbe és ezzel tudatlanul kacérkodnak az Isten legősibb ellenségével.
A téma feldolgozása csak többszöri nekifutásra fog sikerülni.A saját életpályám során annyi a témához kapcsolódó élmény, tapasztalat, esemény jött össze, hogy győzök válogatni. Amit a biblia erről az életveszélyes eltévelyedésről kijelentett, azt - főleg ami a fent jelzett jövőbeli várható jelenségeket illeti - erős idegzettel és nagy, nagy  hittel lehet megérteni.Készüljünk !! Addig is a Hetekben megjelent cikket olvassuk el bevezetés gyanánt.
2008. 08. 22. (XII/34) Hetek

Tömegméretekben keresik, kutatják a jövőt

Mágikus kő a Balatonba, voodoobabák személyes bosszúra, jóga- és reikisátor a Szigeten, online jósda a világhálón, boszorkányfesztivál Szegeden, Harry Potter-kötet a sikerlistán – csak néhány jelzés arról, hogy az okkultizmusra szakosodott szolgáltatóipar miként igyekszik idén nyáron is kielégíteni honfitársaink fokozatosan növekvő igényét a miszticizmusra és az ezoterikára.
okkult
Fotó: Somorjai László
A magyar felnőtt lakosság egytizede járt már jósnőnél vagy jövendőmondónál – áll a Heti Válasznak készített 2008. áprilisi Szonda Ipsos-felmérésben. Az ilyen módon jövőjükbe betekinteni vágyók egynegyede válaszolta, hogy szinte minden úgy történt, ahogy azt a jósnő előre megmondta. Részlegesen volt sikeres a látogatás a jósoltatók fele számára, több mint egytizedük pedig úgy nyilatkozott, hogy szinte „semmi sem jött be” abból, amit a médium kijelentett nekik. Ahogyan azt a szakemberek korábban a horoszkópolvasási szokásoknál is tapasztalták, a nők aktívabbak a jövőkutatás terén, mint a férfiak. A minta alapján a hölgyek 12, míg a férfiak 4 százaléka volt már vendége „jövőbe látó” embernek. Míg az életkor és az iskolai végzettség nem befolyásolja az ilyen irányú kíváncsiságot, a települések mérete annál inkább. Ennélfogva a budapestiek körében legelterjedtebb a jövő kifürkészésének igénye, 15 százalékuk már jósoltatott magának, és hiszi azt a mai napig, hogy nemsokára bekövetkezik a jövendölés.
Az igényt felismerve biztosítja 2008. július vége óta egy internetes bulvárújság az online jóslás lehetőségét is. Lui Padre mestermágus próbálkozik az ingyenes attrakcióval, amit a nagy sikerre való tekintettel minden héten megismételnek. Innen tudható, hogy a jóslásnak etikettje is van, hiszen az oldal szerkesztői anonim kérdéseket tesznek csak közzé honlapjukon. És ha már az internetes piacnál vagyunk, érdemes azt is megemlíteni, hogy az online tudakozókban az okkult tartalmú szolgáltatások 200 ezres látogatószámmal büszkélkedhetnek naponta. 2008. augusztus 4-én a szolgáltatások rovatban a következő szavakra kerestek rá a legtöbben: motorkerékpár-kipufogó, okkultizmus, női fodrászat, parapszichológia, tetőjavítás, pályázatfigyelés.
Ha a mágusok nem is hajlandók lottószámokkal babrálni, megteszik helyettük több tucatnyian a nem kis haszon reményében. Szintén nyári adat, hogy a hatos lottón négymillió fölötti létszám próbálkozik a lehetetlennel. Mindenki más taktikával száll ringbe, ám nem elenyésző azok száma, akik okkult praktikákban bízva veszik meg szelvényeiket. A bulvárújságok beszámolója szerint egyesek ingával, míg mások cigánykártyavetéssel kutatják a matekot, de a legtöbben jósnőktől tudakolják a megoldást.
A már említett mestermágus amúgy a kereskedelmi csatornák legnézettebb főzőműsorának aktuális sztárja és a júliusi Szegedi Boszorkányfesztivál egyik nevezetessége is volt. „A Fehér Mágia Nagyasszonyával” és „Magyarország és Európa többszörös főboszorkányaival”, továbbá a „Viharsarok boszorkányával” közösen még a szegedi olimpikonokat is „megáldották”. A fesztivál hivatkozási alapja az utolsó szegedi boszorkányper és a róluk elnevezett sziget, ahol az érdeklődők megismerkedhettek a „boszorkányhagyományokkal, az alkímiával, a kézrátételes gyógyítással, a meditálással, a kártyajóslással” és a mágia tárgykörébe tartozó sok más ügyeskedéssel. Egyedül az APEH nem rettent csak meg a rontástól, amikor ellenőrei feltűntek a népes forgatagban, és igénybe akarták venni egy – önmagát képzett boszorkányként hirdető – nő szolgáltatásait. Önbizalmuk oka az lehetett, hogy a klienseit megtévesztő banya valószínűleg azért nem állított ki nyugtát, mert képességei nem segítették őt az „ősi ellenség” felismerésében. A költséges mágiáknak természetesen már instant változata is van. Így például, ha valaki ellenségén akarna bosszút állni, nem feltétlenül szükséges „szakemberhez” fordulnia, segít a mindenféle méretben, színben és felirattal gyártott gumi vagy műanyag voodoobaba. Balaton-parti kütyüárusok és más, turisták által közkedvelt pihenőhelyek kirakodóvásáraiban botolhat az ember „volt feleség” vagy „volt férj” feliratú, emberi testet formázó bábukba, melyeken ott díszeleg a „legjobb megoldás” című ajánló, mellette a különféle testrészekbe szúrható tűvel. Aki pedig előre retteg az őszi időszak utcai megmozdulásaitól, Gyurcsány-voodoobabát is vásárolhat. Ehhez azonban már komoly használati utasítást nyújtanak a mágusok. „Otthonában egyedül vagy csoportosan kénye-kedve szerint szadizhatja, kínozhatja, szurkálhatja, minden dühét kitöltheti a miniszterelnökünkön, és befolyásolhatja” – áll a leírásban, és azt is megtudhatjuk, hogy milyen holdállásnál, hova és mennyi tűt szúrva mit kell mondani.
A Sziget Fesztivál sokféle és sokat vitatott élményorgiája többek között a misztikára éhesek igényeit is ki akarja elégíteni. „Testgyakorlatok, légzés és a belső erő uralása, relaxáció, koncentráció és meditáció, életmódtesztek, filmek, spirituális társasjátékok” várják a jógasátorba látogatókat. A reikisátorban pedig kézrátételes energiaátadással szolgálnak a kiüresedettség érzésével küzdőknek.
Nem marad azonban fekete fellegek nélkül az sem, aki a magyar tengert választja a nemzetközi bulitalálkozó helyett. Siófokon például Boda Zoltán táltos engedett mágikus követ a Balatonba augusztus közepén dobok, élő zene, ezoterikus tánc és úszó gyertyák kíséretében. A rendezvény szervezője szerint ennek köszönhetően lesz majd Európa Mekkája a tó és környéke, hiszen a „hat évvel ezelőtti titkos szertartás” miatt van az, hogy ma már kétezer forintot ér egy deci Balaton-víz. Ennyibe kerül ugyanis „a táltostechnikával feltöltött” vizek decije hazánkban. A táltos úgy hiszi, hogy a kő erejét származása (a tápiószentmártoni Attila-domb) és az a hétezer kézrátételes áldás adja, melyek közül az utolsót éppen Bíró Ica aerobiksztár mondta. Barátaival együtt azt remélik, hogy a gyógyító erejű Balaton-víz a Sió-csatornán át még a Dunára is pozitív hatással lehet.
Hetek

Címkék: