.HETEK Szabó Ibolya Anna
2001. 04. 07. (V/14)
Szendvicsek formálják a társadalmat
Az vagy, amit megeszel – szól a mondás. Ha ez tényleg igaz, akkor Eric Schlosser igencsak siralmas képet ad rólunk vagy mindazokról, akik napi betevőjüket a gyorséttermekben fogyasztják el. Ennél azonban többről is szól a Gyorsétterem-ország (Fast Food Nation) című, két hónapja megjelent amerikai könyv. Szerzője a gyorséttermek történetét párhuzamba állítja a háború utáni Amerika történetével, és annak jár utána, hogyan homogenizálták a McDonald\'s, a Wendy\'s és társaik a társadalmat, miközben népbetegséggé tették az elhízást, és franchise-rendszerük révén globalizálták a világot. A gyorséttermek több évtizedes amerikai karrierje Európában – így nálunk is – megismétlődött, így számunkra sem lehet közömbös, vajon mi is áll sikerük hátterében, és valójában hogyan váltak széles rétegek számára a mindennapok természetes részévé – nagyrészt észrevétlenül.
Az egész olyan egyszerű és olyan nagyvilági: kitárom az üvegajtót, belépek a légkondicionált, hűs helyiségbe, és néhány perces várakozás után színes tálcán elém teszik a még színesebb papírokba és dobozokba csomagolt, kívánatosan illatozó szendvicseket, csirkedarabokat, gondosan dobozolt salátautánzatokat és egyéb nyalánkságokat. Mindeközben átjár az amerikai "fíling", és azt hiszem, itt van Amerika. Valóban itt van, még ha nem is azt hozta, amit olyannyira várnánk. Hozott helyette uniformizált húspogácsát és mélyhűtött, szárított, újramelegített, újraélesztett forró almás pitét.
Generációváltás a konyhában
Az elmúlt három évtizedben az amerikaiak életének minden kis zugába befészkelték magukat a gyorséttermek termékei. A hatalmas üzlet annak idején néhány jelentéktelen hot dogos és hamburgeres standdal kezdődött valahol Dél-Kaliforniában, ma azonban – és nem csak Amerikában – minden valamirevaló stadionban, benzinkútnál, állatkertben, vonaton, iskolában, egyetemen, kórházban és áruházban találunk valami gyors és garantáltan mű harapnivalót, ha megéhezünk. Figyelemre méltó változás, hogy míg 1970-ben az amerikaiak körülbelül hatmilliárd dollárt adtak ki gyorsételekre, 2000-ben ugyanez az összeg már száztízmilliárdra rúgott. Ma Amerika többet költ gyorséttermekben való étkezésre, mint felsőoktatásra, személyi számítógépekre, új autókra. Vagy más nézőpontból: az amerikaiak többet költenek gyorséttermekre, mint mozira, könyvekre, sajtótermékekre, videóra és lemezekre együttvéve.
Schlosser könyve nemcsak a gyorséttermekről és gyorsételekről szól, hanem azokról az értékekről is, amelyeket a gyorséttermek világa megtestesít, valamint az általuk teremtett világról. Állítása szerint mindaz, amit egy nemzet megeszik, igazabb képet festhet róla, mint művészete vagy irodalma.
A gyorséttermek viszonylag rövid idő alatt átalakították nemcsak az amerikaiak étrendjét, de tájaikat, gazdaságukat, a munkaerőpiacot és a tömegkultúrát is, ennél fogva hatásuk mindenkire kiterjed, akár rendszeres látogatója a gyorséttermeknek, akár elkerüli őket, sőt még akkor is, ha soha be sem tette a lábát ilyen helyre – hívja fel a figyelmet a szerző.
A gyorsétel ipar példátlan növekedését az amerikai társadalomban végbement hatalmas változások is ösztönözték. A hetvenes-nyolcvanas években a nők addig példátlan arányban áramlottak be a munkaerőpiacra, nem annyira a feminista eszméktől, mint a kifizetetlen számláktól hajtva. 1975-ben még az amerikai kisgyermekes anyák egyharmada dolgozott a háztartáson kívül, mára ez az arány kétharmadra nőtt. A nők tömeges munkába állása miatt megnőtt az igény az olyan szolgáltatások iránt, amelyeket hagyományosan a háztartások végeztek el. Egy generációval ezelőtt a háztartásonként élelmiszerre költött összeg háromnegyed részén otthon elkészítendő alapanyagokat vásároltak, ma ugyanennek az összegnek a felét éttermekben költik el – jellemzően gyorséttermekben.
A McDonald\'s e folyamat során az amerikai szolgáltatóipar szimbólumává vált, jelenleg az ország új munkahelyeinek 90 százalékát biztosítja. Növekedése igen gyors volt: 1968-ban körülbelül ezer éttermet működtetett, ma világszerte 28 ezer étterme van, és évente mintegy kétezer újat nyit. Becslések szerint az amerikai dolgozók közül minden nyolcadik személy élete egy részében már dolgozott a cégnek, amely évente egymillió embert foglalkoztat, többet, mint bármely más cég Amerikában. A McDonald\'s egyben Amerika legnagyobb marha-, sertéshús- és burgonyafelvásárlója is, bár csirkében "csak" a második helyen áll. A McDonald\'s Corporation a világ legnagyobb kiskereskedelmi hálózata. Minden más világmárkánál többet költ reklámra és marketingtevékenységre, aminek köszönhetően mára megelőzte korábbi versenytársát, a Coca-Colát, a világ legismertebb márkanevévé válva. Ebben tényleg lehet valami, hiszen egyes felmérések szerint az amerikai iskolás gyerekek 96 százaléka képes azonosítani Ronald McDonaldot, a márkát szimbolizáló híres bohócfigurát – nála ismertebb kitalált alak csak egy létezik, és az maga Télapó, azaz Santa Claus. Egyesek szerint az étterem logójában látható arany ív ismertebb szimbólum, mint a kereszt. 
Barátunk az atom
A tipikus amerikai ma hetente átlagosan három hamburgert és négy adag sült krumplit fogyaszt el – hogy ez utóbbi kis, közepes vagy nagy adag, azt a szerző nem árulja el. A plakátokon, tévéreklámokban csábítóan zamatos hamburgerek hívogatnak, de arról nem sok szó esik, hogy vajon hogyan is készülnek ezek a csodafalatok és főleg miből. A gyorséttermek iparága a technológiát dicsőítő Eisenhower-korszakban született és futott fel szédítő iramban, állítja Schlosser, a "Jobb élet a vegyészettel" és "Barátunk az atom" jelszavak nagy korszakában. A technológiai csodák egyik színterévé a gyorséttermek konyhája vált, és ez nemcsak arra hatott ki, hogy mit esznek az amerikaiak, de azt is döntően befolyásolta, hogy mindez hogyan készül.
Azt, amit ma egy gyorséttermi fogás elkészítéséhez művelnek, aligha találjuk meg a szakácskönyvekben – sokkal inkább valamely vegyészeti vagy élelmiszertechnológiai szakkönyvben. A talán laikusok számára is egyértelműen azonosítható nyers zöldségek kivételével – bár jobb, ha az ember mindig gyanakszik – szinte mindent fagyasztva-szárítva-dobozolva-konzerválva, de legalábbis aprítva-darabolva szállítanak az éttermekbe. Lehet, hogy a végeredmény, amit a tálcán elénk tesznek, ismerősnek tűnik, de jobb, ha nem hiszünk a szemünknek, mivel nagy eséllyel nem azt esszük, amire gondolunk. A Gyorsétterem-ország szerzője szerint az, amit megeszünk, többet változott az elmúlt negyven évben, mint az elmúlt negyvenezer évben. A csábító ízek és aromák nagy részét tömegtermelésben állítják elő valamely élelmiszervegyészeti üzemben, New Jersey-ben.
Húsfeldolgozó rabszolgák
És ami még természetesnek tűnhet, az sem mindig az. A krumpliföldek és a marhalegelők, az istállók és vágóhidak mind magukon viselik a gyorséttermi láncoknak való termelés következményeit. A családi farmokat felváltották a hatalmas vállalati farmok, és az étteremláncok uniformizált tömegtermelésre kényszerítik a gazdaságokat. Ez alapvetően megváltoztatta azt a módot, ahogyan ma például a marhákat tenyésztik, vágják és feldolgozzák. Ezek a változások tették Schlosser szerint a régen magasan kvalifikált, jól fizetett húsfeldolgozói szakmát mára az egyik legveszélyesebb munkává, amelyet főleg szegény bevándorlók végeznek igen kevés pénzért. A húsfeldolgozás modern módszerei, amelyek ezeket a kiszolgáltatott embereket sorozatos baleseteknek és sérüléseknek teszik ki, emellett egy halálos kórokozó melegágyává is váltak. E módszerek révén kerülhetett a marhahúsba a kólibacilus, amelyet a különösen gyerekeket megcélzó reklámok kínálta hamburgerek nagy eséllyel tartalmazhatnak.
Amerikában a húsipari lobbik újra és újra megakadályozták azokat az erőfeszítéseket, amelyek a fertőzött hús eladásának megakadályozását célozták – hívja fel a figyelmet a szerző. "A szövetségi kormánynak törvény adta joga van egy gyári hibás kenyérpirító vagy hibás gyermekjáték forgalmazásának megtiltására, de nincs ereje több tonna fertőzött, potenciálisan életveszélyes hús forgalmazását leállítani" – fejtegeti tovább Schlosser. Könyve e fejezetében olyan megdöbbentő jelenségekre is felhívja a figyelmet, amelyet ha tudnának a szülők, soha többet nem engednék be gyermekeiket egy gyorsétterembe. Amerikában 1997-ig legálisan lehetett döglött macskákkal és kutyákkal etetni a szarvasmarhákat – ekkor tiltotta meg a kormány e gyakorlatot, a kergemarhakór terjedésétől tartva. Ennek ellenére továbbra is gyakorlat maradt, hogy elhullott lovakat és sertéseket darálnak a marhatakarmányba. Az Amerikában előállított darált marhahús negyede Eric Schlosser szerint olyan elöregedett tejelő állatokból származik, amelyeknek húsa nagy valószínűséggel fertőzött, és tele van antibiotikum-maradványokkal.
Schlosser persze azt is bevallja, hogy maga is nagy mennyiségben fogyasztott a gyorséttermek kínálatából – részben saját örömére, részben a könyve elkészítéséhez szükséges tapasztalatok megszerzésére. Hogy milyen tapasztalatokat szerzett? A sokszor lesújtó vélemény mellett is beismeri, hogy a legtöbb étel igen jóízű volt. Nem csoda, hiszen a gyártók mindent megtesznek az ízért, gondos vegyipari munka áll minden piacra dobott szendvics mögött. Na, és persze az sem mindegy, hogy ez még mindig az egyik legolcsóbb formája az éttermi étkezésnek, ráadásul kényelmes is. A megemelt adagok, a "csak egy kicsivel drágább, de sokkal több" akciók, a nálunk sajnos nem túl ismert ingyen üdítőital-utántöltések rendszere azonban már elég torz képet ad arról, mit is ér igazán a "gyorsétel". Az igazi "ár" ugyanis nem szerepel a listán. Azokat a százmilliókat, akik világszerte megveszik a maguk napi adagját, ez nem is érdekli igazán. Ritkán gondolnak bele, honnan jön és miből készül, amit megeszel.
Kommentár. A cikk nyomán hamarosan megvettem a könyvet, elolvastam, megdöbbentem és vártam. Arra, hogy ezek a mammut cégek mikor fogják bedarálni ezt az egyszem magányos szerzőt? Hát azóta is csak várok-várok, de nem akaródzik megcáfolni mindezen nem csekély súlyú kijelentéseket. A szerző minden bizonnyal ágyban, párnák közt fog meghalni és nem egy börtönben el....penészedve, elfelejtve.(Szerencsére !!! )
Ajánlott bejegyzések:
. Címkék: életmód
